Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Kolta László: Gál István irodalomtörténész bonyhádi diákévei

Kolta László • Gál István irodalomtörténész diákévei

65

programját, a magyar szellemi élet képviselőivel való találkozását, ill. ő tett javaslatot magyar írók, költők és művészek angliai meghívására.) A hivatalos irodalmi élet vérkeringéséből azonban kiszorították, a szocialista könyv- és folyóiratkiadók és szerkesztőségek ajtói bezárultak előtte.

A hatvanéves Gál István 1972-ben nyugdíjba vonult. A politikai légkör enyhülésének következtében ekkor már sikerült publikálási lehetőséget kapnia különböző irodalomtudományi folyóiratokban az íróasztalában felgyülemlett tanulmányai számára. Önálló kötetei: Bartóktól Radnótiig (1973); Babits Adyról (1975); Babits: Arcképek és tanulmányok (1977); Babits: Az európai irodalom olvasókönyve (1978), ill. további publikációka Babits-hagyatékból. Egyre súlyosbodó reumája miatt az irodalmi közéletben tevékenyen nem tudott részt venni, de dolgozószobájából állandó kapcsolatot tartott a szellemi élet képviselőivel. Minden iránti érdeklődését, szellemi frissességét mindvégig megőrizte. Lakásán egyre több érdeklődő fiatal történész, ill. irodalmár kereste fel útmutatásért.

A szülőföldje iránti ragaszkodása mindvégig megmaradt. Megkülönböztetett figyelemmel küldött írásokat szűkebb pátriájába. Élete végéig munkatársa volt a Dunatáj c. folyóiratnak, ill. a Tolna megyei Népújságnak. „A szekszárdi újságban harmincnál több cikkem jelent meg” - közölte 1975-ben, s hozzátette: „örülök a Tolna megyéről szóló egyre szaporodó könyveknek és tanulmányoknak”. Ezekben az években megjelent a Jelenkor c. folyóiratban „A kisdiák Illyés Bonyhádon” c. tanulmánya; bemutatta Knábel Vilmos bonyhádi tanító Münchenben kiadott „Geschichte Bonyháds” c. kötetét; országos napilapban emlékezett meg bonyhádi diáktársa, a Kossuth-díjas Kardos Tibor haláláról; nekrológban köszönt el magyartanárától, Kerényi Henriktől. 1981-ben Illyés Gyulát lelkesen értesítette arról, hogy „a bonyhádi Öregdiákok Szövetsége újjáalakul”. A legutóbb közreadott „Illyés Gyula és Gál István levelezése” című kötet bonyhádi vonatkozásai jelentősen gazdagítják a helytörténeti ismereteket.

Gál István életének 70. évében, 1982. június 26-án hunyt el Budapesten. Azok közé tartozott, akik érdeklődéssel és szellemi bátorsággal figyelték a mindenkori magyarországi változásokat. De látóköre ennél tágabb, univerzálisabb volt. Gondolatait a szülőföld iránti érdeklődése, magyarságtudata, a szomszéd népekkel való barátság, a közép-európaiság, az angolszász eszmevilág és a nagyvilág eseményei foglalkoztatták. Modern humanizmusa miatt elhallgattatták, munkásságát mellőzték politikai okokból. Akik közelebbről ismerték, tudták róla, hogy „korunk egyik legjelentősebb polihisztora, szellemi mindenese”, aki „mindent tudott és mindenkit ismert”, mert a „feje élő lexikon” volt. „Tudós kutatóként példát mutatott. ”