Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 4. szám - A XX. század lenyomatai - Töttős Gábor: "Szállni, de hova? Az egész Föld nagyon kicsi már"
Marsall László MEDITÁCIÓ HAJNALODÁSKOR Orsójára visszagombolyodik az idő, és lesz, mint úttesten heverő nyúl teteme, de még inkább roncstelep, kietlen télvégi havazásban. És minden mulasztás vétek, egy-egy szerepét vesztett, rozsdás csavar, s a vágyakozás és latolgatás, mint porviharban gyalogló ember lábnyoma, és minden föl-fölmerülő foszlékony -elsárgult újságok cafatja szanaszét. És akiről mondják: „alusznak álomtalan”, csak valami másnemű csillag szemhéja alatt, nincs cél, se szorongás, se hiány, se halott, se magány. Ez a fák uralkodói jelenvalóságának időtlen ideje, a fáké, akikben magasba és mélybe tekintő az elfödözött szem, s elfödözött az évente egyet dobbanó szív és övék, amit a virágaik nemiszervei akarnak, övék a tudattalan fájdalom is, hogy ott helyben állniuk kell. És minden átadatik a gyarló és szeszélyes emberi képzeletnek, nekem is, hogy helyettük rohangáljak, s mint hirtelen felröppenő álombéli páva, hódítsam azt, ami még nincs, csak a lehetőt, a csak öntudatlant. Nagy Gáspár TUDOM, NAGY NYÁRI DÉLUTÁN LESZ Tudom, nagy nyári délután lesz, fülledt, meleg, esőutáni, és hirtelen zuhanó, sosemhallott redőny-mondatokra ébrednek a versek a költők agyában, de már hiába, hiába minden, eljő akkor váratlanul... — :
