Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 4. szám - A XX. század lenyomatai - Töttős Gábor: "Szállni, de hova? Az egész Föld nagyon kicsi már"

Bánk fellépése mégse pusztán egy régi állapot megerősítésének óhajából fakad. Egy országban, népben gondolkodó és az ország nyugalmáért felelősséget érző államférfiként akar cselekedni. Tiborc monológjának éppen az a szerepe, hogy Bánk országjárásának tapasztalatait színre vigye, hisz az országjáró körút dramaturgiailag másképp nem jeleníthető meg. Bánk álláspontjának Peturétól eltérő vonásait emeli ki Tiborc, aki azonban - mivel nincs más perspektívája - a felkelők közé áll. (Katona igen helyesen, elkerüli Petur és Tiborc találkozását.) Míg Petur számára a nemesség teszi ki a nemzetet, addig Bánk egy országért aggódik. Ezért fordul szembe a „minimális program” tekintében elvbarát, de szervezkedő, felbujtó, a pajzsokra „a trónus alatt vérében fetrengő asszony”-t festő Peturral: „És tagja legyek e rossz, társaságnak / itt én is ? ártatlan vért ontani / segítsek ? és abban eszköz legyek, hogy /jajgasson a szabadságunk miatt / szegény magyar hazám. /Az éltöket s a nyügodalmokat / kockára tégyük polgártársaimnak / kik, mint szülőinket, bennnünket is /tápláltak! - ...” Bánk nemesi és egyéni becsülete megtorlást követel, azonban mint államférfi az egész nemzet nyugalmáért, a rendért felelős. Katona a „Mi az oka...” című írásában kifejtett elvnek megfelelően két kor, a XIII. és a XIX. század ellentétes tartalmát ütközteti Bánk személyében, így teremtve meg benne magában is a drámai konfliktust, így emelve vívódó drámai hőssé. Bánk egyszerre akar köznyugalmat és megtorlást. „Egy radikális tett és egy illúziót is hordozó békés elképzelés került tehát itt egymás mellé, fonódott össze Bánk tudatában. Aligha kell bizonyítani, hogy e természetük szerint is különböző tényezők, a tett és szándék, nem férhet össze harmonikusan a valóságban. S hiába minősíti Bánk Gertrudis halálát mint az ország nyugalmának feltételét... A Mikhál elhurcolása után kirobbanó zendülés és a királyné megölése után elszabaduló pusztítás, a valóság tiltakozása Bánk elképzelése ellen.” (Pándi Pál: Bánk bán-kommentárok 2, Akadémiai Kiadó Bp.,126. old.) Bánk tehát egy igen bonyolult szituációba került, amelynek rendezése megköveteli minden erejének összpontosítását, s melynek megoldása ellentmondásokba ütközik. A tét nagysága, a nem mindennapi, nem megszokott fizikai, pszichikai állapot, a belső feldúltság, az ellentmondások a cselekvés hogyanjának, módjának helyes megválasztását még bonyolultabbá teszik. Bánk érthető módon topog, vívódik. Azt, hogy mennyire ingatag közvetlenül a tett elkövetése előtt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a királynéhoz belépő Bánk elmenne Melindával, ha Gertrudis nem hívná vissza. így szól Gertrudis: „(bosszús elkeseredéssel) Távozzatok! - / Bánk: Jobbágyaid vagyunk! (Meghajtván magát, elindulnak)/ Gertrudis (Bánkhoz): Maradj, tel’ Az imént a távozásra hajlandóságot mutató Bánk ezek után így szól magában: „Vége! Vége már neki?’ Először Gertrudis vádol, a támadó azonban a kitörő Bánktól megijedve csengettyű után nyúl. A légkör egyre