Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám - Téglás János: Babits és Baumgartner Ferenc levelezése
40 Út Dunatát 1999. március Téglás János „SZÜLŐHAZÁJA SZÉGYENÉN, A MAGYAR ÍRÓK NYOMORÁN IGYEKEZETT VÁLTOZTATNI BAUMGARTEN FERENC” BABITS ÉS BAUMGARTEN FERENC LEVELEZÉSE Hetven esztendeje, 1929. január 18-án a Magyar Tudományos Akadémia nagytermében adták át először a Baumgarten Ferenc Irodalmi Alapítvány díjait. Babits Mihály, az írókurátor - dr. Basch Lóránt jogászkurátorral egyetértésben és az Ambrus Zoltán elnöklete alatt működő nyolctagú tanácsadó testület véleményének meghallgatása után - öt szépírónak (Erdélyi József, Juhász Gyula, Szini Gyula, Tamási Áron, Tersánszky Józsi Jenő) és öt kritikusnak (Elek Artúr, Farkas Zoltán, Kárpáti Aurél, Osvát Ernő, Schöpflin Aladár) ítélte a személyenként 4000-4000 pengős évdíjat. Ez a havi részletekben kifizetett összeg a jutalmazottaknak egy időre megadta az anyagi biztonságérzést, és lehetővé tette, hogy - Babits szavaival - „megélhetésének veszélyeztetése nélkül írhatja minden irányban azt, ami a szívén fekszik”.1 Az alapítványtevő Baumgarten Ferenc régi - eredetét a 18. század közepéig visszavezető - pesti polgárcsaládból származott,2 1880. november 6-án született. Apja a vagyongyűjtésnek élt, ő építtette a régi Lipótvárosban, az Erzsébet tér szomszédságában azt a háromemeletes palotaszerű üzletházat, amely később az alapítványé lett. Anyja nagy gonddal nevelte öt gyermekét. Ferenc, a legidősebb fiú tőle kapta útravalóul az irodalom szeretetét, de második anyanyelvére, a németre is ő tanította meg. Tizenhárom éves korától a Trefort utcai Magyar Királyi Tanárképző Intézeti Gyakorló Főgimnáziumba járt, ahol nagynevű pedagógusok oktatták: osztályfőnöke és magyartanára Négyesy László volt, a történelmet Marczali Henrik és Mika Sándor, a klasszikus nyelveket pedig Gyomlay Gyula és Csengeri János tanította neki.3 Érettségi után, 1898-ban történelem szakos lett a pesti egyetem bölcsészeti fakultásán. Professzorai - Marczali, Lánczy Gyula és Fejérpataky László - kedvelték az aszkéta külsejű, tehetséges filozoptert, figyelemmel kísérték forráskutatásait és segítették első írásainak nyilvánosságra kerülését. A középkori magyar történelemmel foglalkozó dolgozatait, valamint az összehasonlító irodalomtörténet köréből írt munkáját különböző tudományos folyóiratok (Egyetemes Philologiai Közlöny, Századok, Budapesti Szemle) közölték, A renaissanceproblema. című eszszéje pedig a Nyugatban jelent meg.4
