Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 4. szám - A XX. század lenyomatai - Töttős Gábor: "Szállni, de hova? Az egész Föld nagyon kicsi már"

E ponton érdemes felidézni azt az opponensi véleményt, amit Beney Zsuzsa fogalmaz meg a Hexameterek kapcsán: „Akárcsak Radnótinál, itt is az éntől eltávolító, a tartalom és forma egyensúlyát árnyalatnyira megbontó, s azt a forma felé eltoló hangsúlyt, mesterkélt tónust érezzük... Nem tudjuk bizonyítani, hogy ez a versforma miért nem tökéletesen spontán, hogy mi az benne, amit akartnak (...) érezhetünk, mégis van valami ellentét a József Attilára oly jellemző észrevétlen formai tökély és e kissé túlhangsúlyozottan artisztikus forma között.”8

Az [Én, ki emberként...]-ről itt, az utolsó szakaszban derül ki, hogy más és több, mint himnikus szerelmi vallomás. Formai, hangulati és metaforikai pompája mellett éles, riasztó kontraszt a fenyegetettséget és bezártságot elénk állító utolsó versszak feszültsége. Ez a kontraszt a már gyötrődő, halálra készülő lélek tudatos alkotása. Hasonló jelenség a szintén 1937 márciusában írt Reggelifény gúnyos ellentéte a nyelvi anyag virtuóz, táncos könnyűsége, finom hangulatú szavai és a csodáról a leplet lerántó, szinte brutálisan keserű gondolatmenet között.

Ez a disszonancia teszi vitatott kérdéssé az [Én, ki emberként...] s általában a Flóra-versek esztétikai értékét. Van, aki a költői fejlődés csúcsának tekinti őket, mint Horváth István Károly: „...A Flóra-szerelem nagy kivirágzása izzó vallomássá olvasztott hexameterek ritmusán dalolja meleg és finom líráját. (...) Ilyen tökéletes líraisággal s ilyen gyönyörű, pergő könnyűséggel soha nem írtak még hexametert magyarul s később is csak Radnóti Miklós volt képes megközelítőt alkotni. Megzendül a vallomás Sappho híres strófáin, melyekkel már ifjúkorában kísérletezett. Az csak kísérlet volt: ez zárt tökéletességű, érett alkotás...”9

Beney Zsuzsa azonban megkérdőjelezi, hogy a Flóra-versekjózsef Attila költészetének legjavába tartoznak. Jobbára pszichológiai nézőpontból érvel: „...az igazi hasadás a korai Flóra-versek idején itt, az érzés és költőileg autentikus kifejezése között húzódik. Az érzelem, mely minden bizonnyal őszinte és intenzív lehetett, mégsem olyan formában volt az, hogy a versalkotás folyamatát eltéríthette volna attól az egész lelket betöltő lemondástól, attól a halálos kétségbeeséstől, melyben, valószínűleg még mindig kitörölhetetlenül benne élt Gyömrői Edit és az általa kiváltott frusztráció élménye.”10

Egy másik, pszichológusi vélemény is kapcsolódik a költőnek ehhez a korszakához, s ez fényt derít vers és alkotója lélektani viszonyára. Dr. Bagdy Emőke a Flóra által felvett Rorschach-teszttöredék értelmezésében írja: „A személyiség csak a fantázia szabadságában képes megélni a felszabadultság, tehermentesülés és „szabadság” érzését. Ezért valószínű, hogy a teremtő fantázia eszközeivel és produktumaival önmaga legfőbb lelki egyensúlyfenntartó módját dolgozta ki, mely megvédheti és megtarthatja a lelki egészség határai között.”11

10