Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 4. szám - Michel Foucault: A szexualitás története (részlet)

nyékig, s közben mindenre fényt deríteni, ami e titkokat gerjeszti vagy lehetővé teszi; ahol csak felbukkanhattak a gyönyörnek e nehezen megragadható formái, mindütt kiépítették a felügyelet megfigyelőállásait, mindenütt csapdákat, vallomásra kényszerítő kelepcéket helyeztek el, mindenütt kikényszerítették a nevelő célzatú beszéd véget nem érő áradatát; riadóztatták a szülőket és a nevelőket, elhintették közöttük a gyanút, hogy a gyerekek bűnösök, és a félelmet, hogy ők maguk is bűnösök, ha nem nyitják ki a szemüket; figyelmeztették őket a vissza-visszatérő veszélyre; előírták számukra a teendőket, átértelmezték a pedagógiájukat, egy egész orvosi-szexuális uralmi szervezetnek fektetve le így az alapjait. De nem is annyira ellenség a gyermek „vétke”, mint inkább afféle támpillér; meglehet, üldözendő bajként kezelik; de az a tény, hogy végül is szükségszerű az ellene indított hadjárat kudarca, az a tény, hogy ennyi erőfeszítést tesznek egy végső soron hiábavaló cél érdekében, arra vall, hogy ennek a „bűnnek” nem azt a sorsot szánták, hogy mindörökre eltűnjön, hanem éppen ellenkezőleg, azt, hogy fennmaradjon és elterjedjen, mégpedig a látható és a láthatatlan határai között. Miközben hatalom e határ mentén halad előre, miközben támaszpontokat épít és fokozza hatékonyságát, a cél, amely előtte áll, egyre növekszik, alosztályokra, különböző alegységekre bomlik, és vele együtt süpped bele a valóságba. Látszatra csak egy védőgát kiépítéséről van szó; a valóság azonban egészen más: amit a gyermek körül kiépítenek, az nem egyéb, mint egy meghatározatlan célú megfigyelési hálózat.

2. Az a tény, hogy megindult a marginális nemi szokások üldözése, azzal a következménnyel járt, hogy egyrészt felébred az érdeklődés a perverziók iránt, másrészt átalakul az egyének besorolása. A szodómia - legalábbis az, amit a régi polgári jog és kánonjog e kifejezésen értett - a tilalmas cselekedetek egyik típusa volt; az elkövetője pusztán jogi alany volt, semmi egyéb. A 19. századi homoszexuális azonban már személyiség: van múltja, nem is akármilyen, gyerekkora, van jelleme, életmódja; és van morfológiája is, csakis rá jellemző anatómiával és - meglehet - titokzatos fiziológiával. Egész lényének része van abban, hogy a szexualitása olyan, amilyen. A szexualitása személyiségének minden ízében jelen van: ott van minden cselekedete mögött, alattomban ható és meghatározatlanul aktív vezérelvként; szexualitása szinte az ábrázatáról, sőt egész testtartásáról is leolvasható, mivel bármennyire szégyellni való is, sohasem sikerül teljesen titokban tartani. A szexualitás valójában egylényegű vele, e szexualitás nála nem is annyira bűnös szokás, mint inkább sajátos természet. A homoszexualitás ugyanis, ne feledjük csak attól fogva lett pszichológiai, pszichiátriai és orvosi kategória, hogy már nem a szexuális kapcsolat egyik típusának tartották, hanem inkább a szexuális érzé-S8____________Mithfi FqtTCATIT.T • A SZEXUALITÁS TÖRTÉNETE (RÉSZLET)_________________