Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 3. szám - SZEMLE - Szabó József: Egy kötet tőle, egy pedig róla

Szabó Tózsef • Szemle

93

doltak meg. Az igazi meglepetésnek azonban nem is e versek mutatkoznak, hanem az írói szülőföldportrék, a műfaj maradandó darabjai, Tőzsér Árpád Gömörről, Kulcsár Ferenc Bodrogközről, Varga Imrének a Szikince mentéről szóló esszéje, s nem utolsósorban Zalabainak a szülőfalujáról írt vallomása, a Történelem - szélárnyékban, amelyben már ott van a következő évtizedben tető alá hozott két kötetnyi falurajz magja.”

Zalabai kétkötetes falurajza, az 1984-ben megjelent Mindenekről számot adok és az 1985-ben kiadott Hazahív a harangszó a szlovákiai magyar faluszociográfia hézagpótló művei, melyekből az olvasó részletes és hiteles képet kap Ipolypásztó helytörténetéről, néphagyományairól és tájnyelvéről. Zalabai színes, világos stílusa talán ezekben a legragyogóbb: megbízható adatokon nyugvó, sok forrásra fölépített érvelése egyszerre tudja meggyőzni a történészt, néprajzost vagy nyelvészt és - érzelmi hatásoktól sem mentes, változatos megfogalmazása révén - érdeklődést tud ébreszteni a faluközösség azon tagjaiban, akiknek - a tudományos élet képviselői mellett - könyveit szánta, s akiktől ő maga is származik. Stílusának helyenként lírai hangvételét jól mutatja pl. a Mindenekről számot adok című kötetnek a következő részlete is: „Évezredek népforgataga után a X. század első és utolsó harmada között az említett kengyelvasak viselői - ősapáink a távoli időben - ütöttek tábort e tájon. Megismerték és névvel illették a vizeket, tavakat, lápokat, hegyeket; a művelés alá fogott földterület szántóit, szoléit, rétjeit, legelőit, minden egyes darabját annak a kistájnak, amelyen szállást, majd falut alapítottak, s ahol születtek, éltek, haltak, sírtak, nevettek, dolgoztak, tették - változó parancsa szerint az időnek -, amit tenniük rendeltetett. Mesél róluk dűlőneveivel az a föld, melyet szülőföldemnek vallhatok, s amely halászásra csábító vizeivel, madarászásra hívó erdeivel, csavargásra csalogató zugaival ugyanúgy jelentette számomra a gyermekkori romantikát, mint később (s hazaruccanásaimkor még ma is) a munkát: kapahúzást kukoricában, répában, szőlőben; gyűjtést, gereblyehúzást áradó szénaszagban, nyáresti alkonyaiban, az apám vágta rendek nyomán; lánccal mosott boroshordók mély duhogását, kalapácsütéses bongását a pincesoron, őszelőn, amikor már mustszaggal terhes a levegő...” (20)

Zalabai egész eddigi pályáján végigvonul az anyanyelv és változatai (különösen saját nyelvjárása és általában a tájnyelv) iránti érdeklődés. Megkülönböztetett figyelemmel kíséri azokat a szlovákiai oktatáspolitikai intézkedéseket, melyek a magyar nyelv használatát még inkább megnehezítik. Jól tudja ugyanis, hogy a határainkon túl élő magyar nemzetrészek számára az anyanyelv sorsa, jövője kulcsfontosságú, hiszen megtartása nélkül a magyarságtudat és hosszabb távon a ki