Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 3. szám - Szilágyi Miklós: Szakály Ferenc
74 Úr PUNATÁT ■ 1999 SZEPTEMBER Szilágyi Miklós SZAKÁLY FERENC (Zalaegerszeg, 1942. október 28. - Budapest, 1999. július 7.) Aki kérdez, választ remél. Noha a megmásíthatatlant ostromolja: csak a „nem lehet igaz!” döbbenetével perbe szállókegyetlen esélyét, a „hátha mégis lesz válasz valahol, valamikor” eltökélt hitét szegezheti szembe a megmásíthatatlannal. Ugye, Feri, te is tudtad, hogy nemcsak neked volt fontos a fogadott szülőváros Szekszárd és Tolna megye? Tudnod kellett, hiszen - a forrást felettébb tisztelő történészként - fölényes biztonsággal olvastad a hűvösen-szenvtelenül papírra vetett szövegekben is mindig benne rejtező emberi üzenetet. Tudnod kellett tehát, hogy a szekszárdiak benned látták megtestesülni - s benned látják most már örökkön örökké, szülessenek bárahányan kiváló történészek - a történetíró-eszményt. Benned, aki ritka kivételként a „történész céh” jellegadó mesterei közül, nem törődtél a „helytörténészt” körüllengő lekicsinylésekkel-lesajnálásokkal - merted vállalni, amit az „itt vagy otthon!” parancsa diktált. Erezned kellett a talán soha ki nem mondott hálát azért, hogy ha Tolnából - s persze ha Szegedről vagy Miskolcról, Gyöngyösről vagy Kiskunhalasról - érkezett felkérés helytörténeti vállalkozásban való közreműködésre, kizárólag a még megoldatlan, s a kedvező forrásadottságoknak hála, briliánsán megoldható feladatot nézted, s nem mérlegelted: megéri-e helyi kiadású várostörténetbe-falutörténetbe elrejteni a nemcsak tartalma, hanem a forráskritikai-forrásértelmezési javaslatok miatt is mindig izgalmas, hisz eredeti forrásbázisra alapozott felismeréseidet. Ha válaszolhatnál, a formális logika szabályai szerint vissza kellene kérdezned : miért éppen én biztosítalak a szekszárdiak - s ezen túl: az egyenrangúsításért hálás helytörténészek - nagyrabecsüléséről, aki két évtizednyire távolodott a maga öntudatos „szekszárdiságától”. S akinek, bár a történeti néprajz művelője, ha tisztelné, ahogy az illendőség megkívánja, a történettudomány részdiszciplinái közt meredező, már-már átjárhatatlan falakat, csak „madártávlatból” - mint egy civilnek - lenne szabad rátekintenie a szűkebb szakma általános megbecsülése övezte, a későközépkort-koraújkort újragondoló életművedre. Te azonban - ez is része volt forráskezelő elveidnek - rendszerint csak azért tetted fel az egyetlen „logikus” kérdést, hogy bizonyítsd: ez esetben másféle kérdésekkel lehet, tehát kell vallatóra fogni az éppen kézbe vett forrást. Derülnél tehát azon, hogy mások
