Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 3. szám - Fried István: "Az eredetiség alkotása..."

Fried István •.....az eredetiég alkotás.’ 35 Strausstól kezdve nem csekély szerepet játszott a „magyar elem”, a bécsi klassziku­sok magyar (vagy „magyaros”) motívumait trivializáltan megjelenítve. Ez a trivia­­lizálódás azonban lehetővé tette, hogy az úgynevezett könnyűzenében megvaló­suljon a Monarchia különféle népei dallamvilágának, kis részben népzenei, na­gyobbik részt műzenei formáinak, táncritmusainak kiegyenlítődése4. A szintén különféle népekből származó katonakarmesterek ezt a Monarchia-zenét vitték (nemcsak Galíciába, hanem) a Monarchia valamennyi garnizonjának otthont adó városokba, de ez a zene (és operett-szöveg) került a vidéki városi társulatok reper­toárjába. Nedeljko Fabrio említett regénye is jelzi, miszerint egy magyar (pesti) or­feum (!) társulata jut el Fiume-Rijekába (a világháború előtt ott élt magyar kolóni­áról közvetlenül nem emlékezik meg, a magyar nyelv bizonyos mérvű elterjedtsé­géről, használati köréről azonban igen), az orfeum nyilván annak a populáris kul­túrának terjesztője, amely messze túlélte a Monarchia megszűntét. Itt jegyzem meg, hogy Szántó György szintén említett Lúgos-regénye (amelybe egy Resica-re­­gény is beépül, hogy aztán Budapesten folytatódjék) külön fejezetet szentel az operettnek. Ekképpen a vidéki városi színház része lesz a Monarchia-legendáriumnak, amely a garnizon- és hadsereg-legendáriummal együtt válik Monarchia-modellé. S bár Nedeljko Fabrio regényének csupán első része játszódik a Habsburg-világ­­ban, regényének egészét áthatja a részint örökölt nemzeti/nemzetiségi ellentét, amely nyelvek összecsapásában is érzékelhető, részint a multikulturalitás jelenlé­te a hétköznapokban, amely viszont a többnyelvűséget élteti mindaddig, amíg a kultúra- és polifónia-ellenes erők nem érvényesítik a maguk monologikus diszkur­­zusát. S ha Fiume nemzeti/nemzetiségi (horvát-magyar, horvát-olasz, osztrák­olasz) ellentétektől szaggatott történelme a szüntelen és manifesztált újrakezdé­sek szándékától válik diszkontinuussá, még a mulitkulturalitás ellen küzdő erők és belső ellentéteik sem képesek az archetipikusnak elgondolt város arculatát lénye­gesen megváltoztatni mindaddig, míg külső erők nem robbantják szét az ellenté­teik ellenére létező multikulturalitást. Nem pusztán nyelvi tarkaság jellemzi az ad­riai várost, ennek finom bemutatására sem árt fölhívni a figyelmet (Carlo olaszul beszélt, „de a horvát és a magyar szó sem hozta zavarba”), hanem inkább az, ami ebből következik, s ami a regény első generációs figuráinak magatartását meghatá­rozza, a nyelvi-kulturális nyitottság, a másnyelvűségnek és mástudatúságnak nem egyszerűen eltűrése („toleranciája”), hanem beleilleszkedés a soknyelvű városi lét­be, a soknyelvűségnek a magukévá élése. Részben innen származtathatók a gene­rációs konfliktusok, amelyek ismétlődésére és általában a „történelem ” hozta is­

Next

/
Thumbnails
Contents