Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 3. szám - Fried István: "Az eredetiség alkotása..."

Fried István •.....az eredetiég alkotás.’

33

tett tanító a magyar tőke ellen beszél, a történeti figura, Stefan Marko Daxner a „pesti nagyurak magyarító nyomásá”-ról emlékezik meg, a renegát „vad újmagyar” minősítést kap; ugyanakkor a szlovák Samo és a magyar kocsis több verekedés után megbékélnek egymással, s a magyar szegény rokonszenves figuraként tűnik el előlünk.

Aligha tagadható, hogy a századforduló nemzetiségi problémái, a magyar kormányzat ügyetlen, tapintatlan és nem egyszer kíméletlen magatartása a szlovákokkal (és nemcsak a szlovákokkal) szemben nemigen kedvezett a polikulturalitás tudatosulásának. A magyar etnográfia idevonatkozó törekvései, a Huszadik Század körének, Ady Endrének, korábban többek között Mocsáry Lajosnak kezdeményezései nem maradtak ugyan teljesen visszhangtalanok, de nem lévén „hivatalos” törekvések, nem járván (nemzetiség)politikai következményekkel, a tudományos-irodalmi közeledés szintjén maradtak. Mint ahogy Hviezdoslav fordítói munkássága és beválasztása a Kisfaludy Társaságba is. A századfordulós szlovák falu följebb jelzett regénybe emelése azonban már csak azért sem eredményezhetett (és Jarosnál sem eredményezett) szemléletváltást, mert egyfelől valóban léteztek a nyelvhasználat és egyéb területen a szlovák sérelmek, másfelől szinte a reformkor óta a szlovák gondolkodás meghirdetett tézise volt az elfordulás a magyar kultúrától, a védekezés a magyar kulturális hatásokkal szemben, illetőleg a szlovák kultúra önelvűségének őrzése (részben a cseh hatásokkal szemben is).

Mindehhez még legalább két tényezőt kell feltétlenül számítanunk.

1) A szlovák államszocialista, marxista ideológia nem rekesztette ki (teljesen) a nacionalizmust a közgondolkodásból. Még Marx és Engels 1848/49-ről és az ellenforradalmi szlávságról alkotott véleményét is vitatták. így az elnyomó - elnyomott örökös küzdelme nem egy történész és író tollán magyar - szlovák küzdelemmé sematizálódott, amelyhez a följebb vázolt sztereotípiák kapcsolódtak. Jaros regénye megkísérli, hogy kilépjen ebből a körből, rokonszenves magyar szereplőt is beiktat művébe, de éppen ott, ahol a szlovákság kulturális lényegéről esik szó, a nagypolitikai vonatkozások, a marxista értékelés meghatározta sémák veszik át a szót, és így a magyar kultúra, a magyar nyelv kizárólag mint a szlovákokra erőszakolt idegenség említődik.

2) Jaros - a hivatalos irodalomesztétikának is megfelelni akarván - reprezentatív nagyregényt alkot, kereken három évtized történetét (1891-től 1918-ig tart a cselekmény) „ábrázolja”, sok szereplővel, az események több szálon futnak, több helyszínen játszódnak, így a szlovák társadalom „keresztmetszet”-ét adja, a lukácsi extenzív totalitás követelményének messzemenően eleget téve. Annyi „mo