Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 1. szám - Hermann Zoltán: "És a melly világot álmaikban látnak..."

20

szabad ismét elindulnia, stb. Nem bontakozik ki a teljesítendő feladatok varázsmesét idéző kötelező sorrendje sem: a VII., majd a XIV. fejezet kitérője után a XIX. fejezetben szembetűnően újrakezdődik a történet, s mindannyiszor új segítőkre, illetve varázseszközökre tesz szert a hős. A mesei funkciók tehát szintaktikájukat elvesztik ugyan, mégis a mesei funkciók felhasználása, s a mesei (varázsmesei) szüzsétől való állandó elhajlás a szöveg létrejöttének és az olvasás aktusának belső értelmévé válik;

— s végül éppen a szövegben kódolt szerzői és olvasói magatartás összetettsége teszi kétségessé a „naiv előadásmódot” érintő vélekedéseket. Csak felületesen szemlélve is feltűnhet a szereplők külső énjének (a hősök cselekedeteit, illetve az elbeszélő által pontosan idézett megszólalásokat, nyelvi jeleket értem ezalatt) és belső énjének (belső beszéd, gondolatok) éles elhatárolása. Ez az interiorizált beszédmód avatja be az olvasót a hős gondolataiba, s ez a beszédmód rekeszti ki a szerző és az olvasó (ld. „az én János vitézem”) és a Jancsi és az olvasó közti dialógusból a többi szereplőt (még Iluskát is!). A mesei elbeszéléstechnikának ellentmond az is, hogy a XIV. fejezetben az elbeszélő helyett János szájából halljuk az előtörténetet, és ugyanígy sérti meg a mesei elbeszélésmódot a hőst az elbeszélés menetéből teljesen kiiktató VIII-IX., illetve XXVI. fejezet.

A szöveg értelmezésének lehetőségeit a mesei elemek árnyaltabb vizsgálata mellett abban az irányban is szélesíthetőnek véljük, amely több figyelmet szentel a János vitéz (vessük össze Vahot előszóbéli szóhasználatával!) költemény-, költői werc-jellegének. Költői: kettős értelemben is. Versszöveg egyfelől, s fikció másfelől.

Verses szövegként a szövegfaktúra szoros tagolódási rendjét kell pontosan látnunk. A verssorok belső határai ugyanolyan szigorú szabályosságot feltételeznének, mint a meseszüzsé kompozíciója, de ugyanolyan szembetűnő a gyakori eltérés itt, mint ott. A János vitéz felező tizenketteseit ugyanis nem csupán a 6-6 szótagos félsorokkal és a szomszédos sorok páros rímeivel jellemezhetjük. A verssorok belső tagolódását olyan bonyolult szövedékben követhetjük, amelyre a szorosan vett verssoralkotó elemek mellett befolyással lehet például az ütemhangsúly rendszere, az ütemhangsúlyra helyenként ráépülő trochaikus időmérték, az ütemhatárok és a szó határok közötti illeszkedési változatosság, a sorfelező szünet és a szintaktikai határok közötti kapcsolat. A János vitéz szövegének rímrendszere sem merül ki a sorvégi hangcsoportok összecsengetésében. A szövegben felettébb gyakori az alliteráció („Ha látsz szí ráz kórót rzélvésztől kergetve” (163.)6), vagy a homonim hangcsoportok ismétlődése („Szélbe kapaszkodott széles vitorlája”(826.)), de nem ritka a szóbelseji difonikus, trifonikus csoportok visszatérése sem („Becs/elen

Út Dunatát 1999. március________________________