Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 2. szám - Szőts Zoltán: Szilgyi Mihály: A grábóci szerb ortodox kolostor története

86

Út Dunatái • 1999. június

Koppány mentén találkoztak szerb telepekkel. A tizenötéves háború újabb űrt teremtett a népességben, ezt pótolta a 17. század első harmadában betelepedő délszláv népelem. A visszahódító háborúk újra gyérítőleg hatottak, az 1690-es nagy szerb költözés ebben a században már a második hullámnak bizonyult.

A Rákóczi szabadságharc dunántúli rácdúlása után Baranya és Tolna megye azzal a kérdéssel fordult Eszék várparancsnokához, hogy a visszaköltöző rácok fegyveres csoportjaitól tagadja meg a belépési engedélyt, csak békés gazdálkodó elemek jöhessenek. A gazdálkodáshoz értő rácok jeleskedtek a szőlőművelésben, gyümölcs és kukoricatermesztésben, a méhészetben és jelentős állatállománnyal rendelkeztek. Azonban sem ők, sem a Felvidékről érkező magyar telepesek a hódoltság támasztotta űrt kitölteni nem tudták. A teljes térkitöltés a német telepesekkel ment végbe. A „Szerb nemzetiségi statisztika” Fényes Elek 1836. évi összeírásától az 1949. évi népszámlálásig terjedően mutatja be a tolnai szerbek elfogyását. A trianoni döntés után a Magyar és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság optálási egyezménye folytán nagyságrenddel csőiéként számuk, míg 1920-ig fokozatosan csökkent. Utóbbi folyamat okául több tényezőt sorol fel levéltári kutatásainak összegzése alapján Szilágyi Mihály. A reformkori megyei és kormányzati asszimilációs nyomásnak a szerbek szívesen engednek, hajlamosak a magyarosodásra. A szerbségnek az ortodoxia természetéből fakadóan szigorú tradicionalizmusa folytán nem alkalmazkodtak a változó gazdasági-társadalmi viszonyokhoz. Befelé forduló vallási életük és társadalmi magatartásuk tükröződött a mentalitásban, házasodási szokásokban. Nagycsaládos szervezethez való ragaszkodásuk identitásuk pillére, ugyanakkor gazdaságtalan munkamegosztásuk konzerválója. Az önellátó jellegű gazdálkodás, a hagyományos állattartás túlhaladottá vált a piaci viszonyok térhódításával. A velük együtt élő németek előretörése egyértelműen a gazdasági fölény jegyében született. Az ő kiscsaládi szervezetük, törzsöröklési rendszerük könnyebben igazodott a változó viszonyokhoz, vagyonosodásuk bázisa volt. A szerzetespapságot eltartó népesség fogyása az általuk eltartható papság számának csökkenését is hozta.

A mellékletekben évmutató, szerb-horvát kiejtési útmutató, ortodox egyházi magyarázó szótár avatja kézikönyvvé e könyvet. Az egész művet szép színes fotók, jól megválasztott szemelvények és forrásrészletek jellemzik. Csaknem 20 fős szakembergárda közreműködése is a szerzőt dicséri, hiszen nyelvészeket, turkológust, régészt, levéltárost, múzeumi szakembert, könyvtárost tudott megnyerni munkájához. Jellemző példa a „grábóci török fermán” esete. A budai szerb püspökség szentendrei múzeumában látható két török kéziratról eddig úgy tudtuk, hogy az