Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1999 / 2. szám - Rákosi Marianna: A Szomorú béres a "szürke pokolban"

46

Út Dunatát • 1999. túnius

Mint a mosolygó merénylő... szavaival: „Nem az én korom ez.”, „Nem az én időm ez!”, „Nem az én országom ez a föld. Hazátok / nem hazám.” A Remény, remény című versében pedig visszatér a száműzöttség-gondolat, de ez már nem a külföld otthontalanságát, hanem Magyarország itthontalanságát jelzi. A meglévő, kinyilvánított igazságok elfogadhatatlanok a számára: „Óh, a ti igazságaitok! Az a sok / döntősföltétien igazság! A súlyosok, / a letiprók\ - nem ők kellenek énnekem” (Bátrabb igazságokért!) Illyés azonban nem adja fel a reményt, hogy mégiscsak hazatalál, ha megtalálja az igazságot.

Ezzel szemben a valós világban tapasztalt hiány, az emberi egzisztencia elidegenedettségének kompenzálására Füst Milán a szellemi szférában teremt magának egy új létlehetőséget. „Világot teremtő költő, aki kényszerűségből teremt. Menekülő, aki saját maga építi menedékét. [...] Világot teremt s a világba embereket, akik külön törvények szerint élnek különös tájakon és saját levegőben.” - írja Radnóti. Az egyéniség belső parancsa az autonómiára annál égetőbb, minél inkább rákényszerül a világgal való szembenállásra. A költő önazonossága a valós világban nem jöhet létre, akarata és valósága közt megszüntethetetlen és elviselhetetlen ellentét van. (Ezt fejezi ki pl. Zsoltár című verse.) Ennek kényszerűségéből adódóan kialakul egyfajta belső szemlélet, a „lesütött szemű ember” különvilága. Művészetét esztétikájában - platoni terminussal - az „ideák művészetének” nevezi. Az idealilás a lényegi, általános meghatározottság egységformája és mintegy értékként tételeződik. Ez a felfogás Füst Milánnál is vertikális világmegjelenítést - egy idea világot és egy érzékileg megragadható tárgyi világot - implikál.

A fogalmi szférába költözés a teljességigény keresése miatt következik be. Teremtett világa azonban nem lehet teljes. Oka a közösségi élet elsődlegessége és ennek következtében a fogalmi rendszerébe beemelt, központi jelentőségű „hiány” fogalom. A világon kívülre helyezett, igazság-viszonyként megélt, konstruált belső világ ugyanakkor távolsága miatt - okozatból okká válva - akadályként lép fel: „De jaj magadtól menekvésed / Nincs e földön s föld alatt!” {Örökélet). Ehhez járul hozzá a Füst Milán-i létparadoxon: csak az értékközömbös valóság és a fiktív, értékközpontú idea világ konjunkciója eredményezhet teljességet.

A valósághoz való viszonyhoz szorosan kapcsolódik a szabadság keresésének problematikája. Illyésnél a szabadság az igazságfogalommal kötődik össze a valóság talaján: „Van amiről nem tudok lemondani, ez a szabadság. Tombolni tudok, ha korlátoznak. Az igazságtalanság szemlélése feldúl.” Ebből is magyarázható politikai szerepvállalása. Füst Milánnál viszont a külön világban kialakított fogalmi szféra dominanciájának köszönhetően a szabadság elsősorban, mint a mű-