Új Dunatáj, 1999 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 2. szám - Győrki Edina: Illyés Rónay-tükörben
Györki Edina • Illyés Rónay-tükörben 37 győzőbbek is. Ilyen például az Elmaradók; mely - bár vannak az Új versek-ben nagyobb, sodróbb, mondandóval terhesebb darabok nem kis számban - éppoly érett, teljes remeke ennek a kötetnek, mint az előzőnek a Mohács volt... Kivételes telitalálat egy-egy ilyen vers egy költői pályán; a tágas, mély élmény és a tökéletes egyszerűség találkozásának ritka pillanata; pár sor, melyben jóformán minden benne van: a perc teljessége éppúgy, mint a költő teljessége - itt például a jellegzetes illyési versszövés, a versmondatok meg-megakasztó, közbevető bújócskáival, megcsomózó, váratlan tömörítéseivel: »fogással«, mely oly félreismerhetetlenül vall Illyésnél a népi észjárásra. És mindig szerencsésebbek, mindig meggyőzőbbek azok a versek, melyekben... a költő nem mondja ki külön záradékban a mondandóját, nem vonja le... a tanulságot, hanem magát az élményt adja, fejezi ki, közvetlenül, kommentár, áttételek, intellektuális párolások nélkül, fájdalmas és nyers pátoszával; ahol nem a költő patetikus, hanem az élmény, mind tartalmában, mind minőségében, mind sajátosan illyési, fojtottan izzó kifejezésében. Talán mindegyik előtt kell említeni a kötet egyik csúcsversét, a Don Juan megtérésé-t, melynél parázslóbb-keserűbb őszinteségűt, sistergőbb férfilírájút Illyés nem sokat írt, aztán a Sebesültek-et, a Tisztítótűz-ét vagy a Csillaghullás-t, mely meglepően azt fedezteti föl az olvasóval, hogy az Új versek Illyés Gyulája valami messzi titkos rokonságszálaival rokona - Vajda Jánosnak is... de éppígy említeni kell a Két éj között páros szonettját, az élet-halál problémát minden retorikus megoldásnál erősebben megfogalmazó és kifejező Velencében-1, a megint csak vajdai emlékeket rebbentő Örök berek címűt, vagy a Kbáron ladikjd-t... A kötet egyik érdekes, jó verse magáról a versírásról szól: arról, hogy a szemlélődésbe, töprengésbe egyszerre beüt a ritmus szívütemű »titkos morsejele«, s egyszerre verssé alakul a »gomolygás, kín és zavar«. A szívverésnek ez a jambuslüktetése, sajnos, nem mindig válogatós; nem mindig csak olyasmibe »üt be«, ami megéri, hogy vers legyen belőle. Ott van például az Átváltozott leány erkölcsi példázata, vagy a Köszönet című szonett: a két tercina a legjobb Illyés-versek magasában van, a négysorosok viszont, a vers első fele, úgy hatnak, mintha egy moralista prédikátor írta volna. A versek többségében egyébként nyomon követhetni a költő fölemelkedését prózából, nem-költészetből a versbe, költészetbe... A kötet egészében pedig ezek a valóságos, aprólékos, pontos megfigyelések is mélyebb távlatot kapnak, s amit fölületesen puszta regisztrálásnak vélhet valaki, voltaképpen a »túl az innenen« élményében élő férfi világ-leltározása, úgy, ahogyan a Kbáron ladikja oly megadóan mondja erről a fordított nászútról: Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj, / épp csak visszafelé! // Minden oly gyönyörű, sőt
