Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Töttős Gábor: 1848/49 emlékei Tolna megye irodalmában
60 Új Dunatáj 1998. március Töttős Gábor „Feltűnt a nép aranykora, / Megváltva a Magyar Nép” 1848-1849 emlékei Tolna megye irodalmában „Sivár jelenünk s csak halvány remény sugarakból szőtt jövőnk szomorú látköréből érzelmeinek tápot meríteni a magyar szív ösztönszerűleg visszahajlik a múltba, hogy a lezajlott - de nemzeti dicsőségben ragyogó múltunk fényes ívezete alatt megszentelődvén: kitartást nyerjen a jelenre s reményt a szebb jövőre.” E mottónak is beillő sorokat nem irodalmi alkotásban, hanem egy felhívásban olvashatja, a kései utód: Egy régi honvéd aláírással valószínűleg Mányoki Tamás tehette közzé „Tolnavármegye hazafias érzelmű művelt közönségéhez” a Tolnamegyei Közlöny 1878. szeptember elsején megjelent számában. A szerző angolul, franciául idéz egy ozorai emlékoszlop ügyében, stílusa, lelkesedése, meggyőző ereje hömpölygő körmondatban emelkedik irodalommá: „Még élünk sok ezeren, kik ott ama fennsíkon 1848. őszén nemzetünk háromszínű lobogóját bátran kibontottuk, még él köztünk nemzetünk legbátrabb fia Perczel Mór, a hős tábornok, Tolna szülötte, kinek kardja villanására e megye bátor fiainak örömriadása között porba hullottak az ellen zászlói; - óh örökítsük emlékkővel szabadságharcunk ama drámai magaslatra emelkedett jelenetét, amidőn a haza ellenségét üldöző hős tábornok - a tolnai Perczel - épen Tolna vitéz fiaival szoríthatott kezet a porig megalázott ellenség sorai felett; tegyük ezen földet - melyet a gondviselés számunkra kijelelt - széppé s egy ránk dicsőséget sugárzó monumentum által emelkedetté...” Az emlékjelre még több mint száz esztendeig várt Tolna megye „hazafias és művelt közönsége”, amelynek számára egyre távolibb, szürkébb és ismeretlenebb a forradalom és szabadságharc emléke: a résztvevők szoboralakokká merevedtek, a csaták adatokká porlódtak, az emlékek amúgy is halvány dagerrotípiái kifakultak, s már hetvenöt éve annak is, hogy Babits leírta: „Csak a vak Megszokás, a süket Hivatal / hozza koszorúit.” Ezen az azóta fel-fellángolt - többnyire politikai indíttatású - kísérletek alig változtattak, jószerivel meg sem próbálták a kor életszerűségét visszaadni, legföljebb újabb s még porlóbb oszlopokat emeltek. Pedig 1848-1849 irodalma megyénket tekintve is igen színes, alkalmas arra, hogy részleteit felvillantva is teljes képet adjon azokról, akiket halálukban csak úgy jeleztek: „nagy idők tanúja”. Szép számmal akad egykorú vers és próza, sokan megírták egykori élményeiket, avatott és kevésbé avatott tollal hagytak ránk anekdotákat, lejegyeztek ekkori dalokat. Egy másik réteg a múlt században megkezdődő irodalmi utóéletet mutatja: több-kevesebb tehetséggel egyszerű földmíves és a maga korának ismert költője éppúgy éli és élesztgeti a ’48-as hagyományt, mint azok, akik már csak a történelemkönyvek lapjairól ismerik a históriát.
