Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 1. szám - Tarr Klára: A Tolna megyei németség identitásának alakulása 1848-ban

Tarr Klára • A Tolna Megyei németség identitásának alakulása 57

„később” érkeztek, de az országot ők is hazájuknak érezték. De térjünk vissza a nemzetőrség létszámához. Források bizonyítják, hogy a sváb települések éppúgy állítottak ki nemzetőröket, - sőt sok esetben még többet, mint a magyar falvak, mivel gazdagabbak voltak - mint a magyar helységek. Összehasonlítási alapként jegyzem le, hogy Tamási 34 nemzetőrt állított. Ehhez képest Bátaszék 50-el, Szekszárd 104-el járult a sereghez, Györköny 25-öt, Tolna 65 nemzetőrt, Mözs 21-el, Bonyhád 61 -el, Rakasd és Széptölgyes 19-el, Zomba 27-el, Gyönk 31 -el, Sárszentlőrinc 23 nemzetőrt küldött a haza megsegítésére. Ebből is látszik, hogy a magyarországi német települések egyáltalán nem maradtak el a színmagyar falvak mögött, ha a hazáról volt szó. A létszámot igyekeztek mindenütt az önkéntjelentkezőkből elérni, ahol azonban az nem sikerült, ott sorsot húztak.

A hazafiúi érzést nem csupán tények, de anekdoták is őrzik. A korabeli író, Kálmán Dezső tolla őrizte meg a következő történetet az utolsó gyönki Schwarzgelbről. A történet szerint a gyönki svábok legnagyobb része feltétel nélkül hű volt a szabadságharc eszméjéhez, akadt azonban egy kivétel, aki császárpárti volt. Történt egyszer, hogy az ellenséges csapatok átvonultak a városon, persze mindenki megtagadta tőlük a szállást, élelmet, kivéve emberünk, aki nagy lakomát csapott tiszteletükre. Vigadtak is, mígnem valahogy a gyönki vendéglátó száján kiszaladt, hogy „bezzeg nem vigadnának, ha itt lennének a Kossuth-kutyák!” Mire a már kissé kapatos katonák „kóccá” verték rajta a nadrágját. így járt hát az utolsó gyönki Schwarzgelb, akit maguk a császári katonák fenekeitek el, „lázító” szavai miatt. Természetesen a nép ajkán élő anekdoták nem feltétlenül alapulnak a valóságon, de igazságalapjuk nincs kizárva. Tolna megye a végsőkig hű volt a szabadságharchoz. Az 1849.január 17-i bizottmányi gyűlésen a tisztviselők megegyeztek, hogy bármi történjék is a megyével, csak alkotmányos szellemben fognak működni, és a rend és béke fenntartására fognak törekedni.

A szabadságharc bukása után a hírhedett Bach-korszak az üldözések időszaka volt. Üldöztek szegényt és gazdagot, magyart és németet egyaránt. Szekszárdon és a megyében elsőként Garayjános állított emléket a nemzeti gyásznak 1850-ben, a Honvéd halála című versében. Nem egyetlen honvédőt gyászol ez a vers, de minden elesett, üldözött, halálba vagy őrültek házába kergetett hazafit, aki bármit is tett a haza szabadulásáért. És most csak a német eredetűekre figyeljünk, bizonyítva, hogy ők sem voltak kevesen: Falböck Róbert dunaföldvári hadnagyot halálba üldözték a császári pribékek. Hermann (Urai) Bertalan századost, kétyi honvédet halálra, majd nyolc év várfogságra ítélték, amiből öt évet Kufsteinban szenvedett. Lippich Istvánt halálra, majd 12 évi fogságra ítélték Kufsteinban és sorolhatnánk még tovább is, de teljesen felesleges bizonygatni a tényeket.

Az utókor sokféleképpen emlékezik a 48-as diadalokról és a 49-es gyászévről. Emléktáblákkal, szobrokkal, könyvekkel, írásokkal. Az utóbbit választotta Wi-