Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Dobos Gyula: "Életemet a hazának szentelem" Perczel Mór (1811-1899)
40 Új Dunatáj 1998. március szükség hatására katonává lett Perczel minden lehetőséget megragadott annak bizonyítására, hogy ő mennyivel jobb katona mint a katonailag képzett, de nem kellően hazafias érzelmű Görgey vagy más főtisztek. Eközben a katonai „párt”, Görgeyvel az élen lenézte a Perczel típusú „táblabíró hadvezéreket”. A szabadságharc eseményei alapján tényként állapíthatjuk meg: senki nem vállalt annyi csatát, mint Perczel Mór. Tábornokaink közül ő aratta a legtöbb győzelmet és ő veszített legtöbbször. Perczel Mórt mint hadvezért a végletetek jellemezték. Ennek a sokszínű parancsnoki működésnekvolt egyiksötét pontja a móri ütközet. Perczel Mór miután nem kellő felderítéssel rosszul mérte fel az ellenség erejét, a Gramont dandárt és a báni huszárezredet vélte a főseregnek. Ezt az elővédet sikerrel támadta, de Jellasics főseregének beavatkozása eldöntötte a csata sorsát. A háromszoros túlerővel szemben seregnek közel harmadát elveszítette (500 halott, sebesült, 1000 fogságba kerülés). A védhetetlen fővárosból az OHB és az országgyűlés Debrecenbe tette át székhelyét. A január 2-i haditanácson, amelyet az ideiglenes hadügyminiszter, Vetter Antal vezetett Csányi László kormánybiztos, Görgey Artur tábornok, Aulich ezredes, Klapka őrnagy közös véleményével ellentétben egyedül Perczel ragaszkodott a főváros megvédésének gondolatához, holott ehhez a feltételek nem voltak adottak. Hiányzott az elegendő reguláris erő, a decemberben meghirdetett dunántúli népfelkelés pedig már elkésett próbálkozásnak bizonyult. Perczel feladata lett a debreceni út védelme. Cegléden egyesült a Szekulics-dandárral, de így is egészen Karcagig hátrált Windischgrätz elől, aki végül már csak az Ottinger lovasdandárral üldöztette. Katonailag magyarázható ez a Tiszánál meg nem állás; a befagyott folyó ugyanis ekkor semmiféle természetes védelmet sem jelentett. Január végén az OHB utasításának megfelelően Perczel Mór kiűzte a császári csapatokat Szolnokról, majd Abonynál és fisánál ismételten eredményesen harcolt Ottinger lovasai ellen, végül sikerült Ceglédre is bevonulni. Kossuth nem fukarkodott a dicsérettel: „Perczel a legbecsületesebb hazafiak egyike. 0 a vezérkarifió'nök utasításait lelkiismeretes hűséggel teljesíti. Isten adná, hogy minden tábornokunk ilyen volna”- írta Szemere Bertalannak. E sorok hangzatosak, de nehezen hihetők, hiszen éppen Perczel Mór az, aki alig tűri el, hogy irányítsák. Mindez azonban kevés volt ahhoz, Perczelből fővezér legyen. Kossuth és az OHB nem óhajtja ekkora feladattal megbízni. Az más kérdés, hogy Perczel megbízása nélkül is „sikerül” rossz döntést hozniuk a szintén kellőképpen makacs, helyismerettel nem rendelkező és a tábornokok szimpátiáját sem élvező Dembinszky kinevezésével. Amikor pár nappal később Dembinszky Henrik kinevezéséről Perczel Mór értesült, önérzetében mélyen megsértve, azonnal lemondott a II. hadtest parancsnoki tisztéről. Meg volt győződve arról, hogy a
