Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Bebesi György: A rendőrszocializmus
78 Új Dunatáj 1998. december kezet tagjai voltak. December 27-én rendkívüli gyűlés összehívására került sor, amelyen követelték négy társuk visszavételét valamint a hatalmaskodó műhelyfőnök Tyetyavkin elbocsájtását. Három küldöttséget jelöltek ki, egyet a főváros rendőrfőnökéhez, egyet a gyárfelügyelőséghez, egyet pedig az igazgatóhoz küldtek. Szmirnov gyáros válasza december 30-án érkezett meg, ebben közölte, hogy gazdasági válság idején joga van akár 12 000 munkást is elbocsátani, és emlékeztette a Gyülekezet tagjait az Alapszabályra, amely kimondta, hogy a szervezet képviselői nem avatkoznak a vállalkozók és a munkások viszonyába. Az igazgató reagálása elemi felháborodást váltott ki, és január 2-án újabb nagygyűlés összehívásához vezetett, amelyen már a Putyilov-gyáriak mellett a gumimanufaktúra, a névai hajógyár és más üzemek munkásai is részt vettek, közöttük megjelentek olyanok is, akik nem voltak tagjai a Gyülekezetnek. Arhangelszkij újságíró az egyik delegáció vezetője beszámolt arról, hogy a gyárfelügyelő nem is volt hajlandó hivatalában fogadni őt, „magánemberként” annyit közölt vele, hogy a Gyülekezet vezetői felfújják ezt a jelentéktelen esetet és ezzel a forradalmárok kezére játszanak. A publicista beszámolója még feszültebbé tette az amúgy is túlfűtött hangulatot, ezt kihasználva a gaponovscsinát fedőszervként használó szociáldemokrata vezetők, mint pl. Selgunov általános sztrájkra szólítottak fel. Ezt nem fogadták el, sőt Selgunovot és társait kivezették a helyiségből, de a Putyilov művek dolgozói másnap mégis sztrájkba léptek, „a Gyülekezethez méltó, csendes méltóságteljes magatartással.” Az igazgatóval folytatott újabb eredménytelen tárgyalás után maga Gapon javasolta egy új tervezet elkészítését, amely nemcsak az elbocsátott társakért emelt volna szót, hanem összefoglalta mindazokat a követeléseket amelyeket a rendőrszocializmus vezetője vállalhatónak tartott, már csak azért is, hogy a szociáldemokrata követelések élét elvegye: így pl. a 8 órás munkanapot, a kötelező túlóráztatás eltörlését, a bérminimum megállapítását, egyúttal a bérek 30%-os emelését, a bírságok mérséklését, stb. Gapon felismerte, hogy könnyen elveszítheti a helyzet fölött az uralmat, ha nem áll maga valamilyen követhető programmal a felháborodott munkások élére. Szmirnov igazgató azonban január 4-én a leghatározottabban visszautasította a Gapon által vezetett 40 fős delegációt arra hivatkozva, hogy a 30%-os béremelés nemcsak a részvényeseket, hanem az egész gyárat tönkretenné, így aztán mindenki elveszítené a munkáját.62 Január 5-én már a szociáldemokrata röplapok határozták meg a tömeghangulatot,63 bekövetkezett az, ami 1903-ban a dél-orosz zubatovi munkásszervezetek esetében, hogy az események túlnőttek a rendőrszocializmus keretein. Ebben a helyzetben január 6-án Gapon még egy utolsó kétségbeesett kísérletet tett a mozgalom kézbentartására. Felvetette, hogy forduljanak közvetlenül a cárhoz, ahogy ezt márZubatov 1902. február 19-én - igaz egészen más történelmi szituációban - de sikeresen megtette. Az általa kidolgozott petíció szövegét, amely összefoglalása volt a munkásság szociális követeléseinek, január 7-én a Gyű-
