Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Bebesi György: A rendőrszocializmus
66 Új Dunatáj 1998. december tetők már a bányászatot és a kohóipart részesítették előnyben, amelybe mintegy 344 millió rubelt fektettek.6 1900-ban a legjelentősebb tőkeinvesztációval, bár talán meglepő, de Belgium volt jelen az orosz piacon 220 millió rubellel, őt követte Franciaország 210 millióval, s Németország csak minimális mértékben szorult a harmadik helyre 197 millió rubeles befektetésével.7 (A belga tőkének az ország méreteihez képest túlzott volumenűnek tűnő jelenléte, mint Majoros I. kutatásaiból tudjuk, a „belga színekben nyomuló” francia tőkének volt köszönhető.) Az orosz gazdaság egészének növekedése 1883 és 1911 között megközelítette a 30%-ot, ami az erre a periódusra eső 16,5%-os népességnövekedés mellett mintegy 12%-os egy főre jutó termelésbővüléssel járt.8 Korán megjelentek és gyors ütemben terjedtek el a monopóliumok. 1886-ban már 462 részvénytársaság működött 594 millió rubel jegyzett tőkével, a századforduló előtt számuk elérte a 990-et, és 686 millió rubel vagyon felett rendelkeztek.9 Dinamikusan nőtt az orosz bankok tőkeállománya is: 1881-ben 749,8 milliónyi takarékbetétet és folyószámlát tartottak nyilván, a századfordulón már több mint egy milliárdnyit.10 Valamennyi orosz bank jelentős külföldi tőkekapcsolatokkal rendelkezett, és mindegyikük érdekeltségi körébe az orosz ipar valamely meghatározott húzóágazata tartozott.11 A tőkés fejlődés következtében Oroszország az I. világháború előtti időszakra különböző közgazdasági számítások szerint a világ negyedik ipari és hatodik kereskedelmi hatalmává zárkózott föl. Az imponáló számok mögött keserű valóság állt, az orosz kapitalizációt annak minden „gyermekbetegsége” végigkísérte, Engels akár itt is írhatta volna „A munkásosztály helyzete Angliában” című emlékezetes, a munkásság életkörülményeit kíméletlen szociológiai alapossággal bemutató művét.12 Az oroszországi tőkés fejlődés egy rendkívül elmaradott, egyes területein félfeudális vonásokat mutató társadalmi környezetben, mindenfajta európai értelemben vett városi vonást nélkülöző településszerkezeten, képzetlen, az obscsina keretei közül tömegesen városba kerülő paraszti származású munkaerő alkalmazásával ment végbe, s mindezt súlyosbította az említett nagyarányú külföldi tőke jelenléte, amely itt is értelemszerűen gyarmatosító jelleggel működött. „Nálunk nem volt feudalizmus, s ez ránk nézve annál rosszabb,”13 írta Puskin. A lakosságnak még a századfordulón is csak mintegy 13°/o-a lakott városokban, az export háromnegyedét továbbra is a mezőgazdasági cikkek tették ki.14 A kibontakozó ipari központok kevés helyre nagy létszámú munkást koncentráltak, az összes munkavállaló 25°/o-a a néhány nagyipari központban élt, ebből fakad az orosz kapitalizmus másik rendkívül jellemző sajátossága, a nagyüzemi munkásság kialakulása.15 Az iparban keletkező nyereség 8-9°/oát realizálta az összes vállalat mintegy 50°/o-a, míg a nagymonopóliumok termelték ki hozzávetőleg 45%-át.16 Az ipar szerkezeti megoszlását vizsgálva azt látjuk, hogy az élelmiszeripar 29%-kal, a textilipar 26%-kal, a vas és fémipar 20%-kal, a kohá
