Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Bodri Ferenc: "...mint egy görög isten..."
48 Új Dunatáj 1998. december Denis de Rougemont (1906-1985) „közép-európai utazó”, társaságukban a vele egyidős jóbarát, Szávai Nándor és Gyergyai. A következő esztendőben kiadott útirajzában Rougemont felelevenítette esztergomi emlékeit (Lepaysan de Danube), a látogatás napján mindannyiójuk aláírása az emlékfalra került. És valójában ez okból született ez az összefoglaló: a korábbi próbatételektől, majd a napi munka fáradalmaitól örömmel szabadult ógörög istennel' először ez a társaság találkozott. Kár, hogy magyarul olvasható emlékezéseiben Gachot (Irodalomtörténet, 1971/72; Nagyvilág, 1972/10.) nem említi meg ezt a találkozást. Babítsra emlékezőn Pécsett Gyergyai sem (1968). A Babits-centenárium idején Ferenczi László egy alapos tanulmányban tárta fel „a Duna parasztja” és ekkori vendéglátója gondolkodásának hasonlóságait, szemléletük azonosságát további működésük során. Egy kissé megrója a fiatal franciát, hogy bár „... tiszteleg a helyi nagyságnál, de nem veszi észre - vagy tán nincs alkalma észrevenni, hogy kora egyik nagy gondolkodójával találkozik...” (Mint különös hírmondó - 1983). Feltehetően az utóbbi sejtés valószerűbb: perzselő nyár van, a „gondolkodó” a strand kellemes vizéből bukkan elő. A vendégek bizonyára a szálló teraszán várták egy-egy pohár sör mellett, míg fogadójuk felöltözik. Ez a „Nauszikaá-élmény” meghatározó lett a továbbiak során, a sokszereplős délután pedig rövidke lehetett ahhoz, hogy legombolyítsák „a közös szellemi attitűd” kusza fonalhálózatát. A vendég a francia antológiákból ismerte nyilván a költő talán életlenre fordított műveit, kísérői bizonyára tájékoztatták, kivel találkozik. Oly nagyon elmélyült aligha lehetett a vidám beszélgetés. Minden továbbit inkább csak esztendők múltán, az újabb fordításokból ismerhetett meg Rougemont, akár az itteni kísérőivel való levélváltások vagy párizsi találkozások során. Gyergyaival innen többször is indult Babitshoz közös levél, de képeslap legalább, a címzett pedig szívesen őrizte meg az itt született barátság emlékeit. „A tehetséges és elbűvölőfiatalember” (Gyergyai) későbbi esszéköteteiben „a görög istenről” sajnos valóban megfeledkezett. Hasonlóképpen meglepő, hogy a Le paysan de Danube legalább egy apró részletének magyar fordítására sor csak most került: a Nagyvilág "írók Budapestről’ szóló összeállításában (1998/3-4.), bár a kötetet Eckhardt Sándor több más rólunk szóló francia útirajz társaságában már 1931-ben ismerteti (Magyar Szemle, 12. sz.). Utóbb a Nyugatban Gyergyai Albert, szerényen elhallgatva, hogy szerzője könyvét 1929- ben neki szóló ajánlással adta ki. A „lafontaine-icímet” említi ugyan, de azt már nem, amiről nyilván tudott: ez a cím nem csupán példázatos, de még Aragon regényeimével is incselkedik (Paysan de Paris) - 1927). „...a könyv leghosszabbfejezete épp magyar tapasztalatairól, Budapestről, a Balatonról, az Alföldről szól és Esztergomról, egy Babitséknál töltött napról, nyáron, versek és gyümölcsfák között, ahol mindenki mosolyog, s a gyermekkort érezni a levegőben...” - mutatja fel a szelíd recenzes mégis a lényeget.
