Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 4. szám - Szigeti Lajos Sándor: Szonett(t)rend

Szigeti Lajos Sándor • Szonett(t)rend

25

történet. A Nyugat első évfolyamában mindjárt hat szonett szerepel (Szép Ernő, Peterdi István, Babits Mihály és Juhász Gyula tollából). Igazi „meghonosítója” Ady volt az Új versek közé felvett szonettmagyarításaival: Három Baudelaire-szonett és Paul Verlaine álma. Itt az a méltánylandó, hogy éppen szonettet fordított Ady. Mindez akkor is igaz, ha a fiatal Babits és Kosztolányi számára Herédia legalább olyan fontos volt. A tizenkilencedik századi magyar költészet lényegében nem művelte ezt a műfajt, de a Kisfaludy Társ as ág XIX. századifrancia költők antológiájában ott volt „készen”: Herédia Trophies című kötete 1894-ben jelent meg és a Kisfaludy Társaság antológiájának 1902-ben egyik vezető költője. Mindezzel együtt a szimbolista francia szonett ösztönzésére megújuló magyar szonettköltészet a Nyugat első nemzedékének lírájában zömmel a reflexív kifejezés körébe tartozott, ahová a műfaj hagyománya is rendelte, de a romantika fölbomlása utáni költészet lehetősége is hajtotta, éppen ezért figyelemre méltó, hogy ennek ellenére Babits, Tóth Árpád 9 és Kosztolányi mennyi erőfeszítést tett a személyesség és a tárgyi-érzéki közvetlenség helyreállítására, és ami ezzel együtt jár, a reflexivitás kiiktatására vagy legalább tompítására a szonettekben. Mind Babits, mind Kosztolányi (Juhász Gyula után e nemzedékből ő írta a legtöbb szonettet) pályája első szakaszában írta a legtöbb szonettet. Babits költészetállapotot rögzítő versei, Kosztolányi önmegszólító típusú művei, melyek dacos vállalásában kegyetlen kényszerek lebírása a tét, szintén szonettformában íródtak. József Attilánál korai költészetében és 1935-től jellemző igazán a versforma. Kosztolányi Számadásival nem csekély benső rokonságot mutat az 1935-ből származó Légy ostoba!, az önmegszólítás és önfelszólítás keserű, hősies, lemondó mozdulatában. Ez már a modern magyar költészet új korszaka, az avantgarde lelkes, bizakodó, lázadó periódusát követő klasszicizálásé, kiegyenlítődésé. A pusztuló, széthulló, szétzilált világban, a szorongás és félelem légkörében a klasszikus zárt formák fegyelmébe kapaszkodott a költő.10

S itt lép be történetünkbe Illyés Gyula, ugyanis mind Illyés, mind Szabó Lőrinc nagyjából ugyanekkor fordul a szonetthez. Illyés versei a Rend a romokban, Szabó Lőrincéi pedig a Te mega világ kötetben jelennek meg. Ez már tehát a szonett ismételt megújulása. Szabó Lőrinc szélesítette e költészet medrét mindmáig legszélesebbre, A huszonhatodik év - Kenyeres Zoltán szerint - a modern magyar szonettirodalomnak Weöres Sándor Átváltozások ciklusa mellett mindenképpen a legnagyobb szabású műve, amellyel azonban már mélyen benne járunk a magyar irodalom második világháború utáni történetében.11 Az Újhold költői nem vonzódtak e versformához, azt a harmadik nemzedék költői (Weöres mellett leginkább Kálnoky László, Vas István és Rónay György) pártolták és vitték tovább az 1930-as évekbeli megújulástól egy emberöltőn át Tandori Dezsőig, akinek különös szókincse, mondatszerkesztése és logikája ismét új fejezetet nyitott a magyar szonett történetében. A modern magyar szonett immanens története nem egységes tömb te