Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 4. szám - Bella István: Versek (Halotti beszéd; Hervay Gizellának; Ima az anyaföldhöz)

Bella István ■ Vers

9

sós vízbe tesznek, onnan is kivesznek, mély kútba tesznek, onnan is kivesznek, kerék alá tesznek, onnan is kivesznek, mind míg meg nem vesznek, mind míg ki nem vesznek,

amíg mind kivesznek.

IMA AZ ANYAFÖLDHÖZ

Két idézőjel közt némuló idézet: születés és halál igézetében élek, csak azt nem tudom, kinek az igéje vagyok - csöndé? fényé? - vagy az istené-e? Valamikor apám szerelmes szava voltam. Anyám szája szélén mosolyként mosolyoltam Apám, anyám a földé, de ki fogadt örökbe engem, a szó, a fény-e és percre vagy örökre, hogy ha el kell hullni, ha el kell halkulni, szó és száj nélkül is - a hallgatáson túli Akkoron - akkor és addig beszéljek, amíg fű, föld, gyökér, kő meg nem értnek, s mit bűntelen ütöttem, a testemnyi sebet, megbocsájtja fölöttem az anyaföld s beheged.