Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Tudósportrék: Szabolcsi Miklós
64 Új Dunatáj 1998. szeptember ezekben a nehéz időkben rendkívül tiszteletre méltó volt. Ezt a kemény, szikár embert egyszer láttam sírni, 1940 júniusában, amikor a németek bevették Párizst. Francia szakon többet tanultam az akkor magántanár Gáldi Lászlótól. Az egyetem két utóbb híres mestere közül, akik azóta klasszikussá váltak, egyik sem ragadott el. Sem Pais Dezső, akkor ugyanazt adta elő mint utóbb évtizedekig, sem Zsirai Miklós. Még egy embert szeretnék kiemelni. Péntek este 6-8-ig, a Múzeum körút II. emeletén voltak a híres Kerényi Károly-órák. Kerényi, pécsi egyetemi tanár volt, Pesten csak magántanár. Az órák mágikus szertartások voltak. Pest intellektueljei vettek részt rajtuk. Zsúfolásig volt tele a terem. Itt adta elő a mitológiáját, készülő műveit. Szuggesztív, vizionárius előadásmódban. Az volt a szándékom, hogy elsősorban irodalom és nyelvészet határterületén, stíluskutatással fogok foglalkozni. Ebből a tárgykörből készült a bölcsészdoktori disszertációm és az első publikációm is. Ebben az elhatározásomban azonban egy kicsit megingatott a gyakorlóévem. A Trefortban gyakoroltam, az volt az egyetem gyakorlóiskolája. Különféle órákat látogattam, és az egyik vezető tanárnak a magyarórája olyan elemi élmény volt, hogy utána azt mondtam, ha ezt így lehet csinálni, tanár leszek. Ez a tanár Kerecsényi Dezső volt, Horváth János egyik tanítványa. Horváthjánosnak három nagy tanítványa volt: Kerecsényi Dezső, Keresztúry Dezső és Farkas Gyula. Kerecsényit ezután kinevezték debreceni egyetemi tanárrá, de meghalt 44-ben szívrohamban. 43 májusában kaptam meg a diplomámat, 43 őszén vonultam be munkaszolgálatra. Mindez 1938-43 között játszódott, a legfeszültebb időkben, egyetemi tüntetések közepette. Azt, hogy háború, hogy pusztulás lesz, lényegében 35-től fogva mindnyájan tudtuk. Benne volt a levegőben, nemcsak Radnóti verseiben, hanem mindnyájunk érzetében. Számomra is természetesen felvetődött a kérdés, hogyan tovább. Apám már nagyon beteg volt, nem nagyon lehetett vele erről beszélni, de Szabolcsi Bencével hosszú sétákon taglaltuk. Az volt az elhatározásom, hogy magyar tudós leszek, tehát Magyarországon dolgozom. Nem tagadva zsidóságomat, azt mint kulturális értéket próbálom felfogni és integrálni, és a családi hagyománynak megfelelően is megvalósítani ezt a szintézist. Hozzáteszem, hogy a 30-as évek végén, a 40-es évek elején ismerkedtem meg néhány, az akkori magyar zsidóság új arculatát kialakító emberrel. Ebben volt lázadás apám hivatalos, liberális-konzervatív vonala ellen. így felkerestem és jóba lettem a belvárosi kávéházban levő trónjánál Pap Károllyal. Megismertem Zelk Zoltánt, Komlós Aladárt és másokat. Eljártam a híres Kisilkovicsba, aminek az alagsorában gyűlt össze Radnóti baráti köre. Itt ismerkedtem meg különben az akkor fiatal Aczél Györggyel is. 43 októberében kezdtem el munkaszolgálatomat. Történelmi szerencsém volt, mert az én korosztályom 42-ben a Donkanyarba került. Én azért nem vonultam be 42-ben, mert egyetemi hallgató voltam és volt szolgálathalasztásom.
