Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Kelemen Zoltán: Falánkság és anarchia
Kelemen Zoltán • Falánkság és anarchia 51 a szerencsi monostor perjeljének - látszólag Szerémy, Lajos király volt udvari káplánjának a jótállására. De ugyanakkor parancsot adott Basy és Horváth uramiéknak, hogy Szerémy főtisztelendő urat még éjszakára se bocsássák el maguk mellől, hanem egy szobában háljanak vele. (...) a jeles doktor mindenáron meg akart szökni vigyázóitól, Basy és Horváth titkos tanácsos uraktól. Egerben, a várhegy oldalában vannak mindenféle girbegurba kis utcák, ahonnan még nem jött le eleven ember anélkül, hogy kalapját félre ne csapta volna. Ide kívánkozott Szerémy uram is, mert bizonyára szerette volna a lelkiismeretét megnyugtatni. A talmud mondja, hogy az árulónak az első büntetése az, hogy keresi azokat a helyeket, ahol eszméletét elveszítheti, és állati sorsában nem okoznak neki fájdalmat a gondolatok. De Basy és Horváth uram a káplánt két oldalról megragadva, a püspök asztalához cipelték. írt is erről verset Menyhért, a tréfás íródeák, amely verset a táborban a katonák hangos hahotával olvastak. (...) »Menjetek, készüljetek a vecsernyéhez« - parancsok! most a vajda Szerémy káplán úrnak (ezúttal már Budán, K. Z.), aki egész idő alatt a lova mellett ballagott. (Dörmögött is emiatt a káplán, azt mondják, tótul könyörgött egész Hatvantól Pestig a vajdának, hogy engedné meg a hordszékre való ülését. »Majd ha püspök leszel, akkor kolybába ülhetsz« - felelt vissza ugyancsak tótul Zápolya a lónyeregből) - Ámde Szerémy uram most sem mehetett egyedül a várkápolnába. István, káplántársa, aki felügyeletével meg volt bízva, nyomban utánairamodott. A várkápolna kapujában pedig már várta György, az öreg pesti pap, (...) Hát Szerémy uram csak megadta magát a sorsának.” (In.: Krúdy Gyula: Festett király.)13 A két szövegrész hosszabb közléséből azt hiszem kiderült, hogy a XX. századi író szinte pontról pontra cáfolja - gyakran csak sejtetve Szerémi bormérő helyekre való menekülési kísérleteit (vö. ezt Brandenburgi György őrgróf seregének viselkedésével!) - a kortárs „történelemcsináló” próbálkozásait. A szerémségi Kamonc mezővárosában született Szerémi korábban nyíltan rokonszenvezett Székely Dózsa György parasztfelkelőivel, akiket Szapolyai vajda „tanított úri tisztességre” a lázadás leverése után. Jobbágyi sorból származott maga is, mégsem átallott önként sietni Tokajba a vajdához, kezet szorítani sorstársai hóhérával. Mindkét szövegből kiderül az is, hogy ajagelló-ház utolsó képviselőjét is elárulta halálában, valamint annak özvegyét, Máriát. II. Lajos haláláról szóló pletykaízű beszámolóját pedig elegendő egy másik kortárs, sőt szemtanú, a mohácsi csatában részt vett Brodarics István Igaz leírásává.I14 összevetni, hogy meggyőződjünk a káplán történetírói hitelességéről. Krúdy gunyoros zsidó narrátorát olvasva szinte nyíltan kitetszik: Szerémi (a Krúdynál neve mögé biggyesztett „y” valószínűleg szintén az irónia eszköze) fut a vajda „szekere”, majd lova után, illetve mellett. A szó szoros értelmében. S hogy miért foglalkoztam ilyen behatóan ennek a mellékszereplőnek a sorsával, amikor az említett Brodarics püspök úr is a maga - szó szerint - meztelen, esendő
