Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 3. szám - Kelemen Zoltán: Falánkság és anarchia

50

Ú; Dunatáj 1998. szeptember

ka, Menyhért mindig kinevetett engem, hogy engem ő nagy tiszteletben tartott.” (In.: Szerémi György: Magyarország romlásáról)'1

„Hát kit láttunk a vajda úr legbizalmasabb társaságában, mintha legalábbis arról beszélgetnének, hogyan kell a paszulyt elkészíteni? Senki mást, mint Szerémy György uramat, aki minden tudomásuk szerint II. Lajos király udvari káplánja, felséged gyóntatópapja volt. (...) Szerémy káplán úr még az őszi pókfonáltól is óvadozta a vajdát, beszélt, ágált, okoskodott, mintha az életét akarná megmenteni, a vajda úr pedig csak félig lezárt szemével nézegetett rá a gyaloghintóból. - Nem fáradt még el, főtisztelendő uram? Hátul van hely a szekereken? - kérdezgette. A káplán pedig mindig csak azt felelte, hogy még életében nem esett ilyen jól neki a gyaloglás. (...) Azt tartja a példaszó - folytatta most a Makkabeusok utóda -, hogy a zsidók és a kutyák szokták maguk után nyitva hagyni az ajtót. Hát ez a pap még soha egyetlen ajtót nem tett be maga után, amelyen át vissza ne térhetett volna. (...) Szerencsbe jöttünk, ahol a barátmonostor kapujában vajdánkat a szegedi bíró fia, a százötven kilós apát, musinai Gervánjános fogadta, de miután a beszédet nem nagyon bírta, Szerémi káplán uram állott fel helyére a sarokkőre. És a mi fürge káplánunk mondta el, hogy most hatszáz esztendeje Árpád vezér, a régi honalapító táborozott ezen a tájon, ahol most az új Magyarország megalapítója üté fel sátorát. Árpád is itt szerezte első honfoglaló híveit, Rettelt, Edét, Edöményt és Tárcáit, a pogány vezéreket, akiket itt, a szerencsi határban nagy terjedelmű földbirtokokkal ajándékozott meg. Eléggé hangsúlyozta a káplán, hogy Szerencsen a honalapítóknak ajándékozni kell, Szapolyai csak később intette magához Basy György és Horváth Bertalan uramiékat, akiket azzal bízott meg, hogy a nagyszájú papra vigyázzanak. (...) Egyszer csak azt látjuk, hogy a prédikáció befejezése után Szerémy káplán uram a kövérjános papot tologatja előre. (...) Basy György és Horváth Bertalan titkos tanácsosok kísérték a szerencsi apátot, de a vajda mégis a hátul kullogó Szerémy káplánhoz fordult, mintha mindenáron ezt az embert akarná kiismerni hasba néző, nagy, gömbölyű szemeivel, mielőtt Szerencsből továbbmennénk.

—Jó ember ez a János apát? - kérdezte a vajda, a monostor sarokkövén üldögélve. A káplán ugyan nyomban félrekapta a fejét, amely mozdulatával elárulta, hogy életében már intéztek sok olyan szót hozzája, amelyre választ adni nem akart. De most úgy repült feléje a kérdés, mint a nyíllövés.

— Jó ember ez a János apát? - kérdezte megint a vajda.

A káplánnak felelni kellett.

—Jó és igen mértékletes - mondá ez -, házamban ő volt a mester bevásárlója, és soha semmi gyalázatot nem hallottunk reá.

— No hát, a mértékletesség nemigen volt feltehető Gerván főtisztelendő úrról, (...) A Csanádi püspökségről volt szó, amely megüresedett Csaholyi Ferenc halála után, (...) Ezt a nagy, gazdag püspökséget ajándékozta Szapolyai uram, az új király