Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Juhász Erzsébet: Közép-Európa és a kisebbségek vajdasági szögből
28 Ú; Dunatáj 1998. szeptember most - aligha lehet másként, mint a kisebbségéi hangján szólni - írja Salat Levente. Itt élünk, tehát Európa - hellyel-közzel megejtő szépségű - szegletében, ahol a táj természetes változatosságát a környezetre megannyi formában rányomó kulturális sokféleség teszi még izgalmasabbá. Eltérő építkezési szokásokban, látványos különbségeket eredményező közösségszervező mentalitásokban és tradíciókban, felekezeti megosztottságban tárgyiasuló kulturális sokféleség - multikulturalitás - nem ritkán egyazon nyelvközösségen belül is, amely - nyugati mércével mérve legalábbis - felbecsülhetetlen érték lehetne. Holott nem az. Feszültségek, ellentétek, konfliktusok virtuális forrása ez a sokféleség itt és most mifelénk.” A lényeget tekintve aligha fogalmazhatnék másként a vajdasági multikulturalitást illetően. Mégis úgy gondolom, hogy az olyanynyira hiányzó új kultúramodellek létrehozásának nélkülözhetetlen feltétele, hogy a térség multikulturális jellegzetességéből induljon ki. Elég abszurdnak tetszhet ez az elképzelés, kiváltképp a mai Vajdaság szögéből áttekintve a helyzetet. Tényleges átjárás a többi vajdasági nyelvközösség kultúrái felé ma nincs. Maga a vajdasági magyar kultúra is megosztott, kimondott és kimondatlan konfliktusok sokasága jellemzi. Intézményrendszerei egy-két kivétellel teljesen elavultak, s hogy a helyzet még lesújtóbb legyen, folyóirataink nem képesek maguk köré gyűjteni azokat a kreatív szellemi energiákat, amelyek pedig elmagányosodva ugyan, de máig is teszik, tennék, ami a dolguk. így mind folyóirataink, mind könyvkiadásunk alapján még sötétebb provincializmus tárul az olvasó elé, mint amilyen ténylegesen van. Illetőleg: a tényleges értékek affirmálásának nincs megfelelő orgánuma. Ezt súlyosbítja az, hogy magyarországi könyvekhez Jugoszláviában nem lehet hozzájutni. Ebben a többszörös szellemi gettóban azonban nincs más megoldása a vajdasági magyar írónak, mint hogy az igénytelenség, önelégültség ellenében a szellemi nyitottság váljék benne belsővé érlelt igénnyé. így, fittyet hányva arra, hogy a multikulturalitás igénye egyirányú, magát gazdagítja a másságok iránti fogékonyságának fejlesztésével. Igyekszik megismerni a magyarországi magyar írók műveit éppúgy, mint a többi kisebbségi irodalom alkotásait, s persze a belső vagy külső emigrációban élő délszláv írók könyveit is. Innen már csak egy lépés, hogy mindezen olvasmányokat Közép-Európa kontextusába helyezze. Nincs ebben semmi tüsténkedő optimizmus. A középeurópai kisebbséginek egyszerűen nincs más megoldása. Ezen kívül helyzetének ennél csak esélytelenebb megoldásai léteznek: a menekülés, kivándorlás vagy az öngyilkosság. Talán ellentmondásnak tetszik, mégis úgy látom, a multikulturalitás mint kulturális modell megteremtődésének a közép-európai kisebbségek kultúrájában nem elsősorban az áldatlan - olykor egyenesen elborzasztó - külső körülményekben rejlik, sokkal nagyobb problémát jelent az, hogy a közép-európai kisebbségi nem rendelkezik sem egészséges identitástudattal, sem saját kulturális értékeinek tényleges interiorizálásával.
