Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám
Tisztelt Olvasó! Az ünnep a közösség, az egyén megtisztító, felemelő pillanata a rohanó hétköznapok sodrában. Az a kivételes állapot, amikor a tudat függetetleníti magát a rárakódó nyomasztó vagy csak egyszerűen elszürkítő, ellélektelenítőgondoktól, a létezés mindennapjaitól, s tiszta áhítattal figyel a lélek belsejére, a nyugalomra, a felemelő csöndre. Kevés az ilyen pillanat. Nem az ünnepekben, a megemlékezés alkalmaiban szűkölködünk, hanem a lelkünk az, amely nem tud függetlenedni. Igaz, ránk kényszerített álünnepek és álörömök fertőzték létünket, benne mindennapi és egyszeri szertartásainkat. Közönyös és eltompult tömegek „lelkesedtek” akivezényelt ünnepeken, s közben üres attrakcióvá vált nemcsak a kivételes alkalom, hanem egész életünk. Március 15. azonban nem ilyen ünnep. A „népek hajnalcsillaga” elválaszthatatlan magyarságtudatunktól. Erőtlen és megkopott identitásunk talán legszilárdabb pontja. így emlékezünk 150 év távlatából is. Tisztelt Olvasó! Jelen számunk szekszárdi. 1848 emlékezetét a szűkebb közösség, a Tolnai dombság, s benne a város hagyományiból mutatjuk fel. S ugyanúgy szekszárdi az irodalmi anyag, hisz a város két neves szülöttének neve j egyzi: Mészöly Miklósé és Babits Mihályé. A szerkesztőség
