Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - SZEMLE - Bakonyi István: Czine Mihály: Németh László eklézsiájában
76 Új Dunatáj 1998. június CZINE MIHÁLY: NÉMETH LÁSZLÓ EKLÉZSIÁJÁBAN Az 1997 könyvhetére megjelent kötetet egyik országos napilapunk úgy népszerűsítette, hogy monográfia Németh Lászlóról. Sajátos felszínesség jellemezte a hírlapírót, hiszen bizonyára csupán a címlapig jutott el. Ha belelapozott volna a könyvbe, és csupán a tartalomjegyzéket szemlélte volna meg, akkor tudnia kellett volna, hogy Czine Mihály sok szerzőről összegyűjtött írásait tartalmazza a Németh László eklézsiájában. Igaz, hogy a címbe emelt író gondolatvilága végig meghatározza a szerző érdeklődését, és csupa olyan írót és költőt méltat, akik - tágabb vagy szőkébb értelemben - az ún. népi irodalomhoz tartoznak. Mint ahogy Czine is ennek az iránynak kutatója hosszú évtizedek óta. Hiszen a kezdetektől fogva a Németh Lászlóhoz és szellemtársaihoz kötődő „eklézsia” a legmeghatározóbb élménye. így kerül terítékre az irodalomtörténész életében oly meghatározó protestantizmus irodalmi vetülete éppúgy, mint Kodály Zoltán irodalmi érdeklődése, vagy éppen Móricz Zsigmond és a Kelet c. folyóirat viszonya. Az írások döntő többségét már olvashattuk folyóiratokban (akad néhány kézirat-közlés is), ám így, együtt kétségtelenül szerves egységgé áll össze a könyv. Egy, a szépirodalmi stílussal rokon, az esszé műfaji sajátosságait ötvöző, nemes nyelvezetű irodalmi anyag. Ez jellemzi a kötetcímadó írást is, amelyben mesél a szerző a Németh Lászlóhoz kötődő élményekről, felidézi azt az írót, akinek - néhány kortársához hasonlóan - őrzi keze melegét és szellemi vonzását. Emlékezetes részletek szólnak az 1965-ös mezőszilasi ünneplésről és más estekről. Fontos megjegyzéseket találunk például a Veres Péterhez fűződő viszonyról. A nemes ügyeket fölvállaló szerény szellemóriás portréját rajzolja meg Czine Mihály, azét a Németh Lászlóét, aki gyermekes izgalommal készült akár egy iskolai rendhagyó órára. Az ünnepélyes, itt-ott patetikus hang mellett jellemzi ezeket az írásokat a vitaszellem is. Akkor főleg, amikor azt kell tapasztalnia, hogy méltatlan dolgokat hoz az élet. Czine szerint ez történt 1984-ben a mezőszilasi ház avatásakor, amikor nem engedték, hogy az életmű valamelyik méltó ismerője mondjon avatóbeszédet. A nemes gesztust hiányoló irodalomtörténész szólal meg itt, az a közéleti ember, aki ismeri az értékrendet, s aki tudja, hogy közéletünkben milyen sokszor sértik meg azt. S aki pontos adatokkal igazolja például azt, hogy az Elet és Irodalom, a magyar irodalom nagyhatású s egyetlen hetilapjában alig foglalkoztatták Németh Lászlót, szemben például a Kortárssal, ahol a korszak egyik legnagyobb írója rendszeresen megjelent. A számadatok mögött jelen esetben irodalmi ízlés és politika húzódik meg. Hozzáteszi persze, hogy az irodalomban nem a mennyiség a perdöntő, hanem a minőség. A kötetbe gyűjtött írások között van születésnapi köszöntő, nekrológ is. Ezekben nem az életmű elemzése az elsődleges; Czine gyakran lírai erővel vall kedves és „érdemes” íróiról, költőiről. Előbb 80. születésnapján köszönti Illyés Gyulát, a
