Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Fried István: Árnyak közt múlandó árny
Fried István • Árnyak közt múlandó árny 23 „a tömlöc jó volt vaknak lenni jó” *-* „a tömlöc jó volt vaknak lenni jó volt” (Kiegészítésül: az első idézett sor az első versszak második sora, a másodikként idézett az utolsó strófa első sora. Mégsem a szótagszámmal hozható szoros kapcsolatba a változtatás.) S bár az első sortól kezdve az utolsóig a megszületést követő periódusról számol be a beszélő, az első idézett sor jelen, a második idézett sor múlt ideje között mintha jelentősebb időtávolság feszülne. Mintha a megszületéskor még közvetlen tapasztalat alakulna emlékké a vers folyamán. Azaz: mintha az időérzékelés a tapasztalat általánosíthatóvá válásával járna együtt. Ugyanakkor az a már szintén említett lehetőség, miszerint Hauser a kozmogónia mitikus idejébe van vetve, mintha ellentmondani látszana a tapasztalat konkrétságának, ennek következtében az emlékezetben is testet öltött referencialitásnak. Annyit tehetünk az elmondottakhoz hozzá, hogy még e tapasztalatok is Caspar Hauser metaforikusán értett történetéből fakadnak, a tárgytörténeti hagyományba lépés a századfordulós versteremtődés mindkét (Trakl, illetőleg Juhász Gyula Hauser-dalához fűződő) változatához képest függetlenül jön létre; a versbe foglalt „valóságra” utaló referenciák egy „magánmítosz” kozmogonikus időszámításával jelzik az egzisztencia kivetettségét, a megszületéssel biztonságát veszítő individuum sorstalanságát. A befejező sor mintha „logikailag” megtörné a léttelenséget körülíró elbeszélését, a múlandó árnylét is a lét változata. Valójában a „világot” is a „túl szétfolyó”nak karakterizált, még vízióvá válni sem tudó dalszerűség körébe vonja, s ezáltal az árny csak látszat-önállóságot nyer a sorsalakítás esélyeitől megfosztott individuum látási mezejében. Az egzisztencia paradoxonát foglalja jambusai közé Baka István Caspar Hausere: a születéssel megfosztódik a jótól, a világra/ba száműzetéssel a személyiségvesztő lét körforgása ragadja el, az idő pedig múlandóságára figyelmezteti, vagy éppen arra, ami ezzel azonos: árnylétére. Caspar Hauser a semmiből küldetik „e földre”, hogy történetének „titká”-val a megnevezhetetlen semmibe térjen. Ahol majd (szintén Baka István versében) Háry János históriájában nem-létének más változatát, létezése semmivé válásának újabb esetét köszönthesse. FELHASZNÁLT SZAKIRODALOM Baka István: Tájkép fohásszal. Pécs 1996. «Trakl, Georg: Dichtungen und Briefe. Salzburg 1969. • Verlaine, Paul: Oeuvres poétiques completes. Paris 1957. • Hass, Rudolf: Stephanie Napoleon. Großherzogin von Baden. Ein Leben zwischen Frankreich und Deutschland, 1789-1860. Mannheim 1976. «Trakl, Georg: Válogatott versei. Budapest 1972. • Handke, Peter: Kaspar. Ford. Eörsi István. Budapest 1975. • Frenzei, Elisabeth: Stoffe der Weltliteratur. Stuttgart 1976. «Wassermann, Jacob: Caspar Hauser avagy az emberi szív restsége. Ford. Zsigmond Gyula. Budapest 1973. «Beutler, Ernst: Frühromantik. Berlin-New York 1992. • Intertextuality. Ed. by Heinrich F. Plett. Berlin-New York 1991. «The New Princeton Encyclopaedia of Poetry and Poetics. Eds. Alex Preminger und T.V.F. Bryan. Princeton, New Jersey 1993.
