Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Mészöly Miklós: A mesterségről
10 Új Dunatáj 1998. március Egy biztos: az eddigi „formai szabványok” túllépése semmiképp se jelenthet sterilen kigondolt megoldásokat. A továbbvezető út, azt hiszem, egyszerűbb és bonyolultabb lesz, mint amire az iskolák hivői ítélni próbálják magukat. Talán egyszerűen a sorrenden, az átfordításon fog múlni minden. Nem abban kellene bízni (elsősorban), hogy a dolgok és folyamatok elsődleges-intellektuális mozaik rendezgetéséből kerekedik ki a mű teljesebb valósága, s abból - mintegy ráadásként - az atmoszféra hitelesség-aurája. Hanem abban, hogyha minden mást megelőzve hagyjuk magunkba áramlani a jelenségek és folyamatok atmoszféráját: az biztosítja majd a kevésbé irodalmias lefordítást ás ábrázolást, maga köré rendezve, mint a mágnes, a hiteles elemeket. A jövő prózaíróját minden eddiginél „költőibb” érzékenységűnek képzelem; de semmi esetre sem költőinek. A maga módján fog többet és mást tudni. A konkrét elemek egymásmellettisége, újszerű elrendezettsége, az elemek „szórendje” lesz talán a döntő. Mindenesetre döntőbb, mint a hasonlat és jelző. Nem a mindenáron megfogalmazás, kimondás, rámutatás lesz a gondja, hanem egyfajta kombinatorikával való sugalmazás. És ehhez kell, hogy minden konkrét elem fölé - még a legszárazabb, legjelentéktelenebb fölé is - költői érzékenységgel tudjunk odahajolni. A szó kevesebb, mint az elemek és tények kombinatorikus távlata: itt nyílik az új tartomány, az új dimenzió. 1969
