Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 2. szám - Bayer Béla: A tét

6

Új Dunatáj 1998. június

Krisztust a keresztre küldtük, de minden maradt a régiben. Igen.

Hiába szülhetne megváltót, a csúnya lány szerelme mégsem kelendő. Veronika kendő becézi arcodat, s az alkonyat bársony pamattá bomlik.

Pirossal pörsennek az ég ragyái, kontúrrá rajzolódsz, testtelenné, noha fantom mégsem leszel.

Szeretsz és szeretkezel,

egyre görcsösebben immár,

bár a nyár még kelleti tűzhajú Végzetét.

A tét mégis maradandóságod.

Látod? A versek szó-karátok, mit a Kritika unciái mérnek.

Fintor, hogy a végső Költészet nem lehet maga az Életünk.

ESZMÉLŐ

Olvadó Nap-fillért formáz a som, mélyölű nőszirom ajka ágál. Táltosul sörényes csikókorom. Sudarán barkálló porzó sárgáll.

Rőt lángot dajkál a szőlőlevél, opállal ring az öröklét fénye, magzik a borókák tűlevelén, s testté lesz Mária reménye.

Tűntegű fészekben halott madár, lelkek közt ő a legkisebb angyal. Röpte a szívekben hazát talál,

mint Gandhi fohászai a Hangban. Gyapjúsás pamatján ezüst penész, egésze a részekre visszanéz.