Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám
Tisztelt Olvasó! így élünk itt Közép-Európában: acsarkodunk, békülünk, barátkozunk, nekibuzdulunk. Évszázadok gyűlölködései, beidegződései uralkodnak rajtunk, miközben alig vesszük észre, hogy nemcsak a sorsunk közös, hanem a hazánk is. Hasonló épületoromzatok néznek le ránk Bijekától Krakkóig, s észlelhetjük a közös ízeket ételeinkben, s a zamatokat borainkban. Csak a történelem zavarta össze e tájat. Olykor még az is kétségessé válik indulatos és gyanakvó szomszédok között, létezik-e egyáltalán ez a nyugati és keleti kultúrák közé szorult világ? Vagy csak vágyálom, mely menekülni akar az idegentől, a kelettől, sbelekapaszkodik a rokonba, a testvérbe, aki olykor pökhendi beképzeltséggel rázza le magáról. Szekszárdon, ebben a közép-európai kisvárosban szeptemberben, szüret tájékán, évek óta egy alkalommal összegyűlünk mi középeurópaiak, hogy arról beszéljünk, ami itt, s bennünk közös . Az 1996-ban elhangzott előadásokból nyújtunk át hármat ebben a számunkban. Tisztelt Olvasó! Szomorú szívvel nézzük végig újra meg újra a tartalomjegyzéket. Alig hihető, hogy nincs már köztünk városunk szülötte Csalog Zsolt, s az e vidékről indult Simsay Ildikó, s barátunk Solymár Imre. Ne feledjük őket! A szerkesztőség
