Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - Fried István: Puskin és Baka István sellője
Fried István • Puskin és Baka István sellője 13 Fried István PUSKIN ÉS BAKA ISTVÁN SELLŐJE Egyike a legrégibb, a világirodalmat különféle műfajokban átszelő motívumoknak. Már az Odysseiában is megjelennek a szirének. Ott a Márai Sándor által (a Béke Ithakában című regényében) „halálistennő”-ként emlegetett Kirké inti Ithaka királyát: aki a csodás tengeri lények énekét hallgatja-meghallja, bűvkörükbe kerül, sosem kívánkozik (és sosem ér) haza, a tengerbe, a vízbe vész. Hogy a leleményes Odüsszeusz miként hallgatta a szó szerinti értelemben vett elbűvölő dalt, s mégis, mindennek ellenére, miként jutott haza, erről az Odysseidban olvashatunk. Platón Kratüloszíban két irányban gondolja tovább (nem a szirének történetét, hanem a történetből adódó tanulságokat szem előtt tartva) a csábulás-csábítás és a megszólalás-néven nevezés problémakörét. Itt a szirének is kiszolgáltatottjai a szép megszólalásnak, amely paradoxonhoz vezethet. Platón (illetőleg szócsöveként? alteregójaként? - Szókratész) azt állítja, hogy „az Alvilágból senki sem akar ide visszatérni, még a szirének sem, mert ott még ők is éppúgy el vannak b űvölve, mint mindenki. Úgy látszik, olyan szép beszédeket tud mondani Hadész...” A szép hangzásnak való kiszolgáltatottság így nemcsak a szirénektől származó veszedelem lehet, sőt, a szirének is ki vannak ennek téve. Ez a tézis aztán majd a történet ama változataiban bukkan föl, amelyben a szép hableány az áldozata (evilági vágyaitól vezettetve) a csábításnak, a természeti a civilizatórikusnak, az érzelmi, a hideg számításnak. Az antikoknál azonban további variációkra bukkanhatunk. Horatius előbb gonosz sziréneket emleget, hogy Ars poeticaként értelmezett Piso-levélben a groteszk megjelenítés nem esztétikus példájául hozza föl az Odysseiá csábdalokat zengőit: ut turpiter atrum desinat in piscem mulier formosa superne . spectatum admissi, risum teneatis, amici... hogy lent feketés rút halban végződnek a felül még elragadó nő elnyomnátok-e - látva barátaim ezt - nevetéstek... (Muraközy Gyula fordítása) A haltestű asszonyi csodalények már a kezdet kezdetén allegorikus figurákként is funkcionáltak, Platón (Szókratész) is mintegy a csábítás-csábulás szinonimájaként használta jól ismert alakjukat. A szépség bűvöletével a halálba vonzották az őket látókat-hallókat. Hogy pontosan mit énekeltek, dalaik (?) milyen értelemben
