Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám
Tisztelt Olvasó! Az Új Dunatáj mostani számában két szekszárdiról közlünk tanulmányt avatott szerzők tollából. Szekszárdon születtek, s itt az egykor rómaiak lakta városban, dombokon eszméltek kultúrára, európaiságra, magyarságra. S ha szülőhelyük olykor kicsinyes féltékenykedéssel, értetlenséggel követte is léptüket, a nemes lélek emelkedettségével tértek vissza Szekszárdra. Babits regényeiben s verseiben a századelő városát idézi felejthetetlenül. Nemcsak a kis fehér házat, a kanyargó patakot, hanem a némiképp szecessziósán fülledt hangulatot, a harsány színeket. Egyik utolsó, s legszebb versében a halál képét is a lúdbőröző, szekszárdi agyagos domb bőre vetíti elő. S a másik szekszárdi, Baka István az angyalok városának látta ezt a helyet egykoron. Mindketten itthon vannak. Babits nevét s talán európai szellemét iskolák, közintézmények idézik (talán), Baka teste e földbe süllyedt el. Az áprilisban felállított síremléke a szemérmesen visszahúzódó, de a világra, a végtelenre tekintő embert örökíti meg a remélhetőleg figyelmes utókornak. A szerkesztőség
