Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom

Óh, bár haltam volna meg akkor,

Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,

Óh, jaj, be kelletek.

Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,

Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró S eszmélni akarok S szent káprázatokban előttem Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon S az Isten is, ha van És én vagyok a titkok titka,

Szegény hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban Minden, mit áhitok S mért áhitok? - ez magamnál is Óh, jaj, nagyobb titok.

Nem ez az egyetlen Ady-vers, amely már címében logikai ellentmondást, poétikai terminussal élve, oximoront tartalmaz. Ahogy az Özvegy legények tánca címben a jelző nem illik a jelzett szóhoz, itt az állítmány mond ellent a módhatározónak. De éppen ez a paradoxon fejezi ki pontosan Ady viszonyulását Istenhez. Miként a szakirodalom definiálja: a hívő s ateista, a keresztény és a pogány szemlélet együtt formálja újszerű istenképét.

Ady nem volt templomos ember, de a Bibliát mindig a keze ügyében, az éjjeliszekrényen tartotta. Költészetéből kitapintható, hogy elsősorban az Ószövetség érdekelte, képzeteit, hasonlatait ebből vételezte. Akárhogyan is, a költő számára megnyugvást adott, hogy olykor vigaszt és békét találhatott az isteni irgalomban. Gyakorlatilag ennek tanúi lehetünk ebben a költeményben is.

A Minden-titkok versei (1910) című kötet minden egyes ciklusa egy-egy „titok” köré szerveződött. Titkok nyíltak-csukódtak a költő előtt: az Istené, a Szerelemé, a Szomorúságé, a Magyarságé, a Dicsőségé, az Élet-Halálé - hogy a vezető fogalmakat soroljuk. A lényeg azonban a Minden, amely itt nem egyszerű névmás, hanem különleges főnév: a Mindenség, ahogy annak rejtélyeit vizsgálta már a maga idején például Berzsenyi is.

Ady pályája és önszemlélete fordulóját élte meg 1910 táján. Nehéz időszaka:

6