Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - SZEMLE,KRITIKA
94 Új Dunatáj 1997. szeptember is a Miskolcon tartott V Magyar névtudományi konferencián elhangzott beszámolójában. Szinte kényszerítő erővel mondatja ugyanezt velem a Bács-Kiskun megyei földrajzi nevek gyűjtésével, közzétételével kapcsolatban szerzett sok lehangoló tapasztalatom. Ehhez társul Farkas Ferenc „receptje” a gondok megoldására. Követendő és követhető módszereket ír le arról, hogy egy-egy felsőoktatási intézmény (az ő esetében a Jászberényi Tanítóképző Főiskola) milyen sokat tehet a helynévgyűjtés még hátralévő feladatainak megoldásáért. Bolla Kálmán tanulmánya (Milyen hang valójában az úgynevezett veláris „e”?) azoknak a dialektológusoknak a szorongásait oldja, akik a legjobb esetben „vájt füllel” igyekeznek eligazodni, rendet teremteni egy-egy nyelvjárásterület hangszínváltozatai között. Molnár Ildikó A személynevek nyomatékához c. dolgozatával hasznosan egészíti ki a beszédművelés hangsúlyhasználatáról szóló fejezetét. Ördög Ferenc Ragadványnevek gyászjelentéseken c. írása azt példázza, hogy az emberek harmadik nagy fordulója, illetve a kötelző kegyelet is témája lehet a névtudománynak. Gazdagítja a kötetet az a bizalmas, közvetlen hangvétel, amelyjuhász Dezső és Péter László írásának jellemzője. Ez bátorít föl engem is, hogy a hivatlos könyvismertető szerepéből kilépve védekezzem a különcködés vádja ellen, amelyet azzal követtem el, hogy egy lélekzetvételnyi írásomat német nyelven jelentettem meg. A nyitrai hungarológiai konferencián magyar nyelven hangzott el ugyanerről a témáról hosszabb előadásom. Miska elnökölt. Az ülés végeztével jelezte tetszését hozzátéve a korábban megfogalmazott kétségeit egy ilyen téma kifejtésének eredményességét illetően. Késve érkezett hozzám a kötet híre, s mivel akkor állítottam össze az augsburgi kutatóhely számára a munkatervet, a leggyorsabb megoldásnak látszott ennek a német nyelvű szövegnek a megjelentetése. Tudtommal nem értette félre, s a 70. születésnapomon a Nyelvtudományi Társaság ülésén szép névtani témájú előadással tisztelt meg. Csak azért illet minden találkozásunk alkalmával szelíd szemrehányással, hogy Béla fiamból, aki szintén tanítványa volt, nem sikerült nyelvészt faragnia. Tanúsíthatom, hogy hirtelen elvesztett fiam, mint az angyalföldi gimnázium tanára, lélekben mindig hűséges maradt nagyon tisztelt és szeretett mesteréhez. De ez már nem ide tartozik. Végszóként csak annyit: ha Hajdú Miska 60. születésnapjára ilyen bőségesen buzogtak a tudomány forrásai, a magam és a szakma nevében kívánom, hogy még néhány ilyen kerek évfordulót megérhessen Hajdú Mihály, s gondoskodjék arról, hogy a magyarságtudomány forrásai soha el ne apadjanak. Rónai Béla
