Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 3. szám - SZEMLE,KRITIKA

90

Új Dunatáj 1997. szeptember

görbe lábú és szép beszédű fiaik születnek, akik fehér lovak után sóvárognak.” Úgy tűnik tehát, hogy Rojtos Gallai és Török Ádám alakjának oppozíciója e tekintetben is látszólagosnak, pontosabban részlegesnek bizonyul, s voltaképpen csak a két figura közelségét emeli ki: TörökÁdám láthatólag „beszéli” Gallai nyelvét, de sorsának alakulását nem a beszéd, hanem a tettek segítségével próbálja megváltoztatni. Míg Gallai nemcsak feleséget szerez, nőket csábít el, de életet is ment pusztán a beszédével, addig Török Adám, az aktív hős, még a halálát is a cselekvés segítségével formálja egyedivé, kényszerítve fölényben lévő kínzóit, hogy gyors halált mérjenek rá a neki szánt lassú szenvedés helyett.

Gallai, az elbeszélő és Török Ádám, a cselekvő főhős szinte egyazon figura két alakváltozatának tekinthető. Különböző eszközökkel ugyan, de mindketten a kívülálló pozíció megszerzésére, a saját világ megteremtésére törekszenek, de sem Török Ádám magányos birodalma, a tanya, illetve a nádasbeli búvóhely, sem pedig Rojtos Gallainak a beszéd és a citeraszó segítségével létrehozott képzeletvilága nem jelent védelmet. Kísérletük nem egyszerűen az őket körülvevő világból, de a lineáris időből való kilépésre is irányul, ahogy ezt a regényeim köré szerveződő metaforarendszer is sugallja. A trilógia két korábbi darabjához hasonlóan, itt is a cím tekinthető a regénymetaforika központi elemének, a címadás azonban kívül esik az elbeszélő kompetenciáján, az elmondott történeteket írott szöveggé, regénnyé formáló író tevékenységének eredménye. A cím más-más jelentést kap az egyes hősök megnyilatkozásainak ill. a regénydiskurzusnak a szintjén: a hősök beszélgetésében az egy nap - ezeréves birodalom oppozíció lesz fontos, a cím részeként pedig a nap szó mindkét jelentését aktivizálja, egyszerre utalva a 24 órából álló időegységre és az égitestre. A nap szó így a kétféle (lineáris és ciklikus) idő együttes jelenlétét és egyben ellentétét jelzi, hasonlóan az ábrázolt világban tárgyként, a regényszövegben pedig jelként funkcionáló szimbólumhoz, Gallaiék sárga, napraforgótányér-alakú órájához, amelynek jelentettje alakjával és színével, jelentője pedig a »tfpraforgó szóval jelzi a naphoz való kötődését. Mind Rojtos Gallai, mind Török Ádám arra törekszik, hogy „elmenjen” az embert pusztító, „öregkő” időből - az előző regényben az idő legyőzésére szolgált a rózsaméz, ami az örök fiatalságot biztosította (s ami szintén a naphoz és a melegséghez kapcsolódott, hiszen sárga volt és olyan, mint a parázs), itt pedig a meleg, afényesség, a télre következő tavasz ad reményt a változatlanságba való átlépésre. Az Ez a nap a miénk-ben nem is annyira a regénytrilógia folyamán gyerekből nagyapává átalakuló Gallai, hanem a szinte egyáltalán nem öregedő Török Ádám győzi le a változást - nem véletlen, hogy Ádám halálával Gallai számára az idő összezavarodik: ekkor életében először ébred fel úgy, hogy nem tudja, „hol áll az idő”. Török Ádám halála egy végérvényesen letűnt korszak végét is jelzi, vele „kivesznek innen a nagylábú, szép termetű emberek”. S az idő megállítására most már csak egyetlen hely marad: a pokol, ahol meleg van, és „sohasem fáz-