Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1997 / 3. szám - Solymár Imre: "Madár dalolt a kriptában"

56

Új Dunatáj 1997. szeptember

tográfiáját kifejtsem. Ezúttal - ezt illusztrálandó - a tizediket emelem ki, melynek felirata első, sőt második olvasatra is igen különös.

Vajon Tóth Tihamér szép szavára milyen madár dalol, s milyen kriptában?

Merthogy a kép szerint boltozatos, alacsony helyiségben fiatal és egy idősebb házaspárt látunk, széken ülő papot és copfos kislányt. Rádiót hallgatnak. Fapadon idősebb férfi, kezében kinyitott vastag könyv, de ő is a hangra figyel. A földön székely fiúcska ücsörög. Az áradó hanghullámok félkörében Tóth Tihamér szónokló alakja, nyilvánvalóan rádiós prédikációt tart a messze távolban. Kinyújtott tenyere fölött lebegő galamb.

Tóth Tihamér 1889-ben született, 1939. május 5-én halt meg, két héttel Józseffalva porig égése előtt, két műtéti beavatkozás után, agyhártyagyulladásban. Hittudományi doktor, teológiai tanár, majd 1925-től rendes egyetemi tanár. 1938-tól Rótt Nándor püspök segédpüspöke, utódlási joggal, három rövidke hónapig veszprémi püspök. A Dunántúli művelődéstörténet írja róla: „...nagy becsülésben állott, mint hitszónok... magas színvonalú, magvas, lelkes püspöki szentbeszédeit rendszeresen közvetítette a rádió a veszprémi székesegyházból. Kiválóak voltak ifjúsági oktató művei is. E jellemképző művek világirodalmi mintáknak értékelhetők.”

1994-ben nemzetközi történészkonferencia volt Esztergomban Magyarok Kelet és Nyugat metszésvonalán címmel. Adriányi Gábor jeles előadása a magyar teológia nyugati teológiai irodalomra gyakorolt hatását értékelte. Minden idők két legnagyobb, világhírű és rangú egyházi írója és szónoka Temesvári Pelbárt és Tóth Tihamér volt. Utóbbi a korához, kora nyelvén szólt, - mondotta róla -, emiatt művei mára jórészt elveszítették a jelentőségüket. „De hogy egy generáción keresztül az egész katolikus világ legsikeresebb bestsellerszerzője, ifjúsági írója és egyházi szónoka volt, ahhoz nem fér kétség. Ma is büszkék lehetünk rá.”

Már mint egyetemi tanár és rádiós szónok segítette a bukovinai magyarok nagy ügyét, ő volt az a magyarországi püspök később, aki legjobban megértette hazavágyásukat. Merő véletlen, de utolsó levelét nekik írta. Rádiószónoklatainak szavait pedig tikkadtan hallgattákjózseffalva magyarjai, a messze távolban. Egyetlen rádiójuk volt, a papiakban. Ignácz Rózsa, a nagysikerű Keleti magyarok nyomában című riportkönyv szerzője írja Józseffalváról: „Papjuknak rádiója van, ezt gyakran hallgatja a falu. Aki nem fér el az irodában, az az utcára vagy kertbe telepedik s a nyitott ablakon át hallgatja, különösen nyári estéken, a budapesti testvérek szavát.”

Székely Albert lánya ma Bátaszéken él. Kislány korában maga is ott volt a rádióhallgatásokon: „...A tisztelendő úrnál volt rádió. Ha volt valami érdekes, színházi előadás, akkor odahívott néhányunkat. Úgy televót’ a szobája. A földön mind ültek a népek. O meg a karosszékben. Amikor jött az éjfél, egy legény kiment őrségbe, hogy nem les-e valaki. Mert megvártuk a magyar himnuszt. Bizony, a Himnusz