Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Pomogáts Béla: A harmadik költői nemzedék indulása
Pomogáts Béla ■ A harmadik költői nemzedék indulása39 ra-nézők? /Jékely, Vas, Dsida úgy illik össze, / mint sárgadinnye sóval és tubákkal” - szokás idézni Weöres Sándor híres verses polémiáját, a „Harmadik nemzedék” című költeményt. Valóban, a nemzedék tagjait a közös történelmi sors és a hasonló költői meggyőződés fűzte össze, mégsem alkottak egységes irodalmi áramlatot. Egymástól eltérő módon ítélték meg a költő közéleti fellépésének esélyeit, valamint következményeit, s egymástól eltérő módon gondolták végig azt is, hogy a költészet milyen módon szolgálhatja igazán az európai és magyar kultúra védelmét, a nagy emberi ideálok fennmaradását. A nemzedék első csoportja közvetlenebb módon vett részt a politikai küzdelmekben, az antifastiszta szellemi ellenállásban. Kész volt harcolni és áldozatokat hozni a humánus értékek védelmében, az egyetemes kultúra nemes hagyományait gondozta, a józan értelem ítélő erejét tartotta fenn. Védőgátat szeretett volna építeni a fasizmus szennyes hullámai ellen, s ezt a védőgátat az európai művelődés tartós értékeiből készült létrehozni. Gondolkodása részben a szocialista eszmék és mozgalmak vonzásában alakult, fenntartotta és lírailag hitelesítette a költészet társadalmi küldetésének hitét, őrizte a társadalmi haladás reményeit, sőt ennek a haladásnak a baloldali távlatát. Ezt a költőcsoportot Radnóti Miklós, Vas István, Zelk Zoltán, Forgács Antal és Pásztor Béla képviselte a háború előtt. Közülük többen váltak irodalmunk vértanúivá a fasizmus végső napjaiban. A második költőcsoport kevesebb szállal kötődött a közélethez, képviselői magányosan dolgoztak, mindazonáltal mélyen azonosultak az emberiség és a magyarság sorsával, vállalták történelmi gondjait. Mitologikus költészetet alakítottak ki, az emberi létezés értelmét, a nagy történelmi kataklizmák magyarázatát keresték. A mítosz mint világképalakító tényező a modern lírában általában válságtudatra utal. A mitologikus költő válságban látja az alapvető emberi és kulturális értékeket. Olyan ontológiai, morális vagy történelmi kérdésekkel birkózik, amelyekre nem adott megnyugtató választ a tudomány és a politika. A valóság megtévesztő ellentmondásai, az emberi lét gyötrő kérdései, a történelem zavarba ejtő eseményei erősítették fel a mítoszok iránti érdeklődését. A mitologikus költő az antikvitásban, a biblikus hagyományokban, az archaikus elő-ázsiai és távol-keleti mítoszokban, esetleg a primitív hiedelmekben találta meg a költői kifejezés eszközét. Személyes mítoszokat alkotott, ezeknek a mítoszoknak a jellegzetes nyelvén adott számot eszmei vívódásairól és felismeréseiről. A harmadik nemzedék több kiváló költője: Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Hajnal Anna, Kálnoky László és Toldalagi Pál munkásságában ez a mitologizmus öltött alakot. A nemzedék költőinek harmadik csoportja ésszerű rendet kívánt formálni tapasztalataiból és felismeréseiből. Ennek az irányzatnak a képviselői is éltek a mitologizmus lehetőségeivel, de inkább csak a költői nyelv alakításának körében. A valóság dolgait, közvetlen élményeiket vonták tündéri fénybe, máskülönben fenn
