Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Pomogáts Béla: A harmadik költői nemzedék indulása
32 Új Dunatáj 1997. szeptember hagyományait kell gondoznia, s a műhelyben végzett munka révén szolgálhat érvényes erkölcsi példával, akár a harcosabb közéleti mozgalmak számára is. Ehhez a harmadik nemzedékhez olyan költők tartoztak, mint Radnóti Miklós, Vas István, Zelk Zoltán, Forgács Antal, Pásztor Béla, Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Rónay György, Képes Géza, Kálnoky László, Hajnal Anna, Csorba Győző és Takáts Gyula. A harmadik nemzedék költői már a háborút követő modernizációs kísérletek bukása és a trianoni szerződéssel bekövetkező történelmi tragédia után nevelkedtek, és a húszas évek konzervatív közszelleme idején szerezték első társadalmi tapasztalataikat. Maga a nemzedék a harmincas évek elején lépett igazán színre. 1933. november 16-án hangzott el a Nyugat felhívása „az ismeretlen magyar költőkhöz”, toborzót hirdetve, a fiatalok jelentkezését várva. Egy év sem telt belé, és a fiatalok: Vas, Weöres, Zelk, Forgács Antal, Hajnal Anna és Radnóti a nagy múltú folyóirat munkatársai lettek, sőt meghívást kaptak Babits társaságába, otthonába. 1934-ben megjelent az ifjú írókat tömörítő Vajdajános Társaság antológiája, az Új Magyar Líra. Az idősebb nemzedék tekintélyes kritikusa, Kárpáti Aurél szerkesztette, és a Társaság költői pályázata alapján Bálint György, Berczeli A. Károly, Hajnal Anna, Jékely Zoltán, Keszi Imre, Radnóti Miklós, Rónai Mihály András, Toldalagi Pál, Vas István, Weöres Sándor és Zelk Zoltán verseit közölte többek között. Az antológiát Babits ismertette a Nyugat Könyvről könyvre című híres rovatában; ő nevezte el a költőket „harmadik generációnak” is. „Ebben a kötetben - írta - éppen az tűnik föl, mennyire hiányzik minden újabb külföldi megtermékenyülés az ifjú lírából: a magyar költészet szinte megtagadja itt exogám természetét. (...) Ami európai echo zeng, az nem egyenesen érkezett Nyugatról, hanem az előző generációk közvetítésével. Talán örülnünk is kellene ennek. Költészetünk oly nagy és gazdag már, hogy a fiatal költő nem érzi szükségét távolabbi mintákat keresni: elég, ha elődei könyvét forgatja.” Azt vette észre, ami a harmadik nemzedék indulás ának valóban egyik jellegzetes gesztusa volt: nem kísérletezett, nem akart lázadni a hagyomány ellen, inkább beilleszkedett abba a költői stílusba, amelyet a Nyugat hőskora teremtett és hagyományozott. A költői világ és nyelv feltűnő megújítása helyett klasszicizálni igyekezett a meglevő értékeket, továbbvinni a kialakult klasszikus tradíciót. A magyar líra „exogám” természetét azonban ez a nemzedék nem tagadta meg, költészetükre hatott a modern világirodalom is. A fiatalok következő közös fellépésére az 1935-ben megjelent Korunk című antológiában került sor. A kötet Dénes Béla és Radnóti Miklós szerkesztésében készült, Forgács Antal, Hajnal Anna, Jékely Zoltán, Kis Ferenc, Radnóti, Rónai Mihály András, Sértő Kálmán, Toldalagi Pál, Vas István, Weöres Sándor és Zelk Zoltán verseit közölte. Fejtő Ferenc bevezetője, ahogy imént Babits kritikája, a nemzedék
