Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 3. szám - Bakk István: Civil társadalom - illúziók és realitások Közép-Európában
Bakk Miklós • Civil társadalom - illúziók és realitások Közép-Európában 27 Bakk Miklós CIVIL TÁRSADALOM -ILLÚZIÓK ÉS REALITÁSOK KÖZÉP-EURÓPÁBAN i. A civil társadalomról való gondolkodásban az utóbbi tizenöt év során kétségtelenül eluralkodott egy - erkölcsös álláspontként kétségtelenül vonzó - viszonyulásmód: minden hatalom érzületi elutasítása. Ennek Közép-Európában nyilván nyomós okai vannak: a „marxista-leninista államkultúrát” (Konrád György), a tudatokban is megülepedő parancsuralmi rendszer sorvasztó jelenvalóságát, azt, hogy e politikai diktatúra valósága a mindennapok szintjén az ember szimbolikus világát is felfalta, kezdetben csak szellem eredendő függetlenségének hitével lehetett elutasítani. Csak a szellemnek lehetett független és romlatlan hatalmat tulajdonítani: a politikai cselekvés eszközeinek hiányában csak ez volt szembeállítható a hatalommal. E ma már kétségtelenül romantikusnak tűnő önvédelmi tézis - az „antipolitika”, ahogy Konrád György találóan nevet adott neki - a független és romlatlan szellemi instanciák megőrizhetőségének tételezéséből ideológiává vált, melynek legszuggesztívebb mondatait talán Konrád György írta le: „Politika és antipolitika viszonyát - írja egyik nagyhatású esszéjében - képszerűen úgy láthatjuk, mint két hegy viszonyát. Egyik sem nyomulhat a másik helyére, egyik sem szüntetheti meg, egyik sem helyettesítheti a másikat.” Vagy: „Az antipolitika: éleslátás. Eltörölhetetlen gyanú a bennünket körülvevő politikai ítélettömeg iránt.” Amely nem más, „mint az agresszió átvitt alakja”. Az önmagában romlatlan instanciákat hordozó szellemember paradigmája azonban konkrétan is szembesült a nyolcvanas évek közép-kelet-európai kihívásaival. A nyolcvanas évtized elején ugyanis érezhetővé vált egy fordulat a térség néhány társadalmának a fejlődésében: a gazdasági reformok eredményeképpen létrejövő magángazdasági szféra és a kvázipolgárjogot nyert feketegazdaság által megteremtett kisgazdasági autonómia átterjedt a mikrotársadalom mozgására és szerveződéseire. A korábbi időszak „védekező társadalma” mindinkább offenzív kezdeményezések hálózatává kezdett átalakulni, s ebben a döntő, politikai kihatású fordulatot az jelentette, hogy e kistársadalmi autonómiák és a különböző értelmiségi-írói csoportosulások összefogása révén ellenzéki arcvonalak jöttek létre. Ez fedezhető fel az 1980-81-es Szolidaritás-korszak, „az önkorlátozó forradalom” kezdeténél, de hasonló típusú szövetségeket fedezhetünk fel a csehszlovákiai ellenzéki Charta ’77 vagy a magyar szamizdat, a Beszélő körüli szövetség (a Duna-kör, klub
