Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - Leitner Sándor: Képek
műveimben. A néző, aki mozog a térbemozduló képjelenségek között, saját maga is alakítja az akkor és ott megvalósuló vizuális jelenséget. Alkotó részévé válik a műnek, amely róla szól. Személyes, csak neki szóló üzenetet kap a műtől, amikor megtalálja a számára leghatásosabb nézőpontot. Ezt a lehetőséget kívánom azzal is felerősíteni, hogy tükörfelületeket építek a képekbe. így a néző, túljutva az elsődleges - én magam is az alkotásban vagyok - élményen, megérti, hogy a nem tükröződő felületeken is ott marad a jelenléte, az emléke, mint ahogy magában is elviszi azokat. Része volt a műnek, alkotó része. Szeretném megértetni az emberekkel, hogy az érintettség elkerülhetetlen. Ezért fektetek a kiállítóterem bejáratához a padozatra alkotásokat, amikre rá kell lépni, mert lehetetlen elmenni mellettük, és átlépni sem lehet rajtuk. A szépen megfestett artisztikus felületek azonban már nem célok, hanem eszközeim a művészetemben. A térbeforduló, összemetsződő, tükörfelületes és színes fényeffektusokkal megvilágított képfelületeimen. Ők jelentik a lelket, a tetten ért gondolat rajzolt vonalban, ecsettel festett színes foltban manifesztálódott lélek pillanatát. Ez az alkotómódszerem, a stílusom, a művészetem. Az alkotásaim az embertársaim részvételével életre hívott, személyre szóló, élő műalkotások, amelyek világra születése után új kalodákba léphetünk.” Az idézetek a művésztől 1996-ban megjelent Leitner című kiadványból valók - (Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola és a Kaposvári Nyomda Kft. kiadványa.)
