Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 2. szám - Kolta László: "Bennem egy Vörösmarty arca vetődött fel"
42 Új Dunatáj 1997. május Petőfi Sándor Önképzőkörének ifjúsági elnöke - K. L), a kiválópublicista, aki nagyra tartotta a költőt, és aki ugyancsak a bonyhádi gimnáziumnakfalai közt szívta magába a Dunántúlfáinak hűs-párás leheletét, mint jóval később Fáy Ferenc, - most helyet készít a »bonyhádi temetődben a körünkből néhány napja eltávozott költőnek... A sors különös véletlene, hogy ugyanabból a halottas házból temettük, ahonnan hal évvel ezelőtt Béldy Bélát kísértük utolsó útjára. ” A Kanadai Magyar Újság a gyászhír és a búcsúszavak mellé közreadta Fáy Ferenc költői végrendeletét: UTOLSÓ SZÓ JOGÁN Uram, elég, elég a harcból. A népem éhes és sovány, a fegyverünk, mit ősi dacból beléd ütöttünk, csorba rég... Szavakkal hullok hát eléd, a szó utolsó, szent jogán. Nézd, itt a bűnünk, itt a jussunk s a bűneinkre itt az ok: az, hogy mi balgán hinni tudtunk mindenkinek és mindenért fegyverbe álltunk, míg a vér fogyott, fogyott... s ma itt vagyok. Árpád? a cél én voltam benne. Az új hitet, mint egy barom, én hordtam dómmá. Majd nevetve az Iszter sziklái fölött szekérre rakta püspököd - e kéz, Uram, az én karom. Az éj pogány táltosnak nézett, de reggel gyóntam s Vajk - az úr - meghagyta orrom. S szent igéket mormoltam serpenyők felett, míg cseppfolyósuk béke lett az ólom s híved lett Vazul. Nemesebb úr, esettebb pór tán nem járt porodban még soha. Bennem hamvadt eszmévé trónján Dózsa s az úri-láng felett,
