Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Köztünk voltál, Baka István - Baka István szüleivel beszélget Töttős Gábor
Baka István szüleivel beszélget Töttős Gábor 13 hova, nem tudott táncolni... De volt úgy, hogy elment nyolc óra felé, s akkor tudtam, veszi az irányt a patak felé, mert a patak szélén laktak, ahol a Fasor és a patak találkozik. Elment arra, elsétált, egy kicsit ácsorgott az ablaka alatt, hátha meglátja legalább az árnyékát, s akkor haza jött. Őneki ez volt az udvarlás. Szóval a lány elutasította. Bátortalan volt. T.G.: — Hogyan alakult az élete később? Anya: — Hatvanhatban végzett. Aztán katona lett Hódmezővásárhelyen. Egyhetes katona volt, amikor azt írta: „ha vasárnap nem jössz, Anyukám, talán meg is halok”. S én gyorsan összepakoltam magam, és mentem. Aznap beosztották konyhásnak, és nem jött. Agyonnyaggattam már az ügyeletes tisztet, de nem jött, s akkor én elindultam megkeresni. Akkor már hivatásos állományban voltam, nem féltem én attól, hogy ott állnak géppisztollyal. Támláztak a fiúk. Eltévedtem, az ezredparancsnok meg látta, hogy ott megyek. Behívott az irodába, hogy mit csavargók itt. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de én itt vagyok kilenc óra óta, most már fél tizenkettő van, kettőkor el kell hagynom a laktanya területét, és Szekszárdról azért jöttem ide, hogy lássam a fiamat. Vittem neki a csomagot. Csak később tudták meg, hogy én rendőrtiszt vagyok. Amikor nem tudtam menni, úgy küldtem csomagot, hogy neki egy nagyobbat, és akkor még hat kisebbet, hogy a rajból mindenki kapjon. Aztán hatvanhétben az egyetemre került. T.G. : — Ekkor kezdett publikálni? Anya: — Először odaadta a verseit a Vörös László tanár úrnak, és az odaadta az Iliának, mert az volt a versrovat vezetője. Rá egy évre lett a főszerkesztő, egészen addig, amíg rá nem unt arra, hogy örökké piszkálták. Akkor lett Vörös László, őket váltották le. A Tóth Béla lett a főszerkesztő. S akkor írtak Istvánnak, olvastam a levelet, hogy remélik, őket is támogatni fogja. Addig, míg ez a társaság lesz, azt mondta, addig én egyetlenegy verset nem adok a Tiszatájnak. Nem is adott, csak mikor az Annus Jóskáék átvették. T.G.: — No és közben, úgy lassan el is szakad a fiú hazulról. Hogy élik ezt meg? Anya: — Nem szakadt el ő mitőlünk. Nem szakadt el. Egyetemista korában is minden héten három-négy levelet írt. Levelet? Borítékot küldött. Vagy a boríték lehajtó részére belülről odaírt pár sort, vagy a vizsgaidőszakban rajzolt a feladó helyére. A kezdetén rajzolt egy vizet, és akkor kilátszott egy keze, melléje írta az osztályzatot. Ott volt egy ötös. Aztán már a karja, megint. Mikor már a víz teífén járt, tudtam, hogy holnap-holnapután itthon van, mert vége a vizsgaidőszaknak. Mindig csak az osztályzatot írta melléje. Ha még ott volt, hogy S.O.S., akkor azt jelentette, hogy küldjék gyorsan pénzt neki, mert elfogyott. T.G.: — S ezt az édesapa tudta? Ezeket a titkos, egyezményes jeleket? Apa: — Általában. De közben még kínlódtuk a házat... Anya: — No, nem mindig, mert voltak dolgok, amit nem mondtam meg. Én a fize-
