Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Ágh László: Megbocsátható-e a bűn?
Ágh László • Megbocsátható-e a bűn? 31 kedett, hogy a légörvény felkapta a nő hosszú haját és a ruháját is derékig. Ez olyan szégyent keltett benne, hogy csak többszöri manőverezéssel sikerült a szoknyát a halottra visszacsapatni.” (23) Bűn és bűntudat ragadható meg itt. Ezután a történet képpé válik40. Légifelvételt készítenek a helyszínről, majd megjelentetik a lapokban és sokan, köztük Mária is felgombostűzik a falra, „...ilyet kitalálni nem lehet, ilyen csak lenni tud.” Ebben a történetben már többről van szó, mint egyszerű epizódról. Nem is anekdota ez, mint a Pándzsó története, ahogy a régi történetíró „meséli” el, hanem közelít a másik véglethez, az egész művön végigvonuló, mesterien szerkesztett történetekhez, melyekben valósággal hemzsegnek a fontos motívumok. Persze nem egyedül a halott nő története erősen motivikus, ilyen még a Porszki-ügy is, amely ugyancsak szoros kapcsolatban áll a bűnnel és a megbocsátással.41 Nem egyszerűen arról van tehát szó, hogy történetek egészítik ki a regény cselekményét, hanem maguk a történetek „építik fel” a regényt, rakják össze mozaikjaiból. Úgy adják magukat hozzá, hogy nem válnak a részévé, csak adalékok, de fontos adalékok. Olyanok, mint egy összetört váza cserepei, amelyek szabályos rendbe estek szét. Ha össze akarjuk rakni őket, felfedezhetünk bennük egy sorozatosságot, amely egy külső dologhoz való kapcsolatukban nyilvánul meg. Mindegyik kapcsolódik a vezérfonalként funkcionáló jobb híján „cselekménynek” nevezhető történethez, s annak lírai morális elemeihez, a bűnhöz és a megbocsátáshoz. Ez az ún. „cselekmény” nem más mint valamiféle egység. Törékeny, „diffúz”, de érzékelhető és megragadható egység, amelyről nem szabad megfeledkeznünk, s amelynek feltételezése nélkül interpretációs kérdéseinket rossz előfeltevésekkel tennénk fel. 6. Második behatolás: (A történet, mint egység) - A befogadás harmadik síkja Balassa Péter említett írásában megállapítja, hogy „...erősen történetközpontú elbeszélést olvasunk, helyenként egyenesen elmesélt történetet, melynek azonban az egységét kell, ha van, megkeresnünk...”42 Végül mégis arra a megállapításra jut, hogy ezt a bizonyos egységet nehéz lenne körvonalazni, mintha Mészöly szerint erre nem is lenne szükség. „Mintha maga a megbocsátás volna ez a villanásnyi egység és semmi más.”43 Összefüggő, ugyanakkor kontrasztos idézeteket hoz fel ennek igazolására, melyek azonban nem tűnnek eléggé meggyőzőnek. Balassa megállapításával alapjaiban mégis egyet kell értenünk, hiszen a történet lehetséges egysége nem is lehet más, mint a megbocsátás, illetve vele összefüggésben a bűn motívuma. A töredezettség, „mozaikszerűség” szétaprózottság ellenére a fustcsík vissza40 vö. a szöveg képiségéről szóló fejezettel 41 vö. a bűn motívumairól írott fejezettel 42 vö. a 7. jegyzettel 43 vö. a 7. jegyzettel
