Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Udvartól Mőcsényig, 1945-1948 - részlet Gergely Lajos felvidéki telepes Önéletírásából
46 Új Dunatáj 1996. december gas dombokkal. Apám megjegyezte: Itt még a széltől is védve leszünk. A következő napon ünnepelni mentünk március 15-ét, első ütünk a templomba vitt, a szentmisén az egész falu népével találkozhattunk. Kezdtünk belenyugodni, hogy a nagyvilágon kívül nincsen számunkra más hely... Az első aratásnál minden család learatta azt a vetést, amit még a német gazdája vetett. Szeptemberben a menyasszony szöktetés került előtérbe. Minden kísérletezés hiába volt, engedélyt vagy útlevelet még nem ismerték, átengedni senkit nem engedtek. Nem maradt más hátra, mint feketén szökni át a határon. Erről az útról mindenki próbált lebeszélni, de én a kialakult szerelemről lemondani nem voltam hajlandó. Egy váltás fehérneművel és egy aktatáskával indultam. A vonatról Zebegényben szálltam le és a kezdődő sötétségben az erdőn át egyedül indultam a vakvilágba. Majd utat váltva, Letkés mellett jutottam ki. A falu kutyái éktelen ugatásba kezdtek, én gyorsan elhúztam az Ipoly felé. Éjfél felé kerestem egy helyet a holdfényben, ahol a felszín vibrált, jelezve, hogy csekélyebb a víz. Átjutottam. 15 kilométer után elértem a vasutat és Zalabánál megvártam a hajnali vonatot, azzal mentem Párkányig. Az udvardi vonat indulása előtt pár perccel, kiskabátban ugrottam le jegyet venni, hogy ne legyek gyanús. így szerencsésen megérkeztem Czifra sógoromhoz, rendbe tettem magam és elindultam a lány házához. Minden porcikám bizsergett, arra gondoltam, vajon ha ezt a nagy utat meg is tettem, lesz-e értelme. Hátha a lány meggondolta magát. Nem így volt! A háznál nagy készülődés, sütés-főzés, noha időt nem Írtam pontosan. Csakhogy én nem lakodalomba jöttem, hanem a lány elszöktetésére. Mindenki kérdezgetett: Hogyan tovább. Magabiztosan mondtam: Minden el van rendezve. Másnap elmentem Érsekújvárba, megkeresni az ott székelő Magyar Áttelepítési Bizottságot. Elmondtam jövetelem célját. Mire ők: Rossz helyen járok, ez a szlovák bizottság. Megtudva mindent, szépen eligazítottak, elmondták kik lesznek a legközelebbi időben áttelepítve a környékről. Egy tardoskeddi családot választottam. Megköszöntem az útbaigazítást, ők pedig sok sikert kívántak a menyasszonyszöktetéshez. Másnap Tardoskeddre kerékpároztam, megbeszéltem a Kocsis családdal az átjövetelt. A megbeszélt napon 11 órára átjöttem, de még a gépkocsik álltak az utcán. A csendőr azzal fogadott: Viste strojnik? Meglepetésemben rávágta, hogy Ano, vagyis igen. Már nyitották is a kapukat és odakísértek a cséplőgépekhez, hogy vigyem ki a vasútra. A véletlen hozta, de ehhez is értettem. Három fordulóban kiszállítottam, felraktam, kikötöttem, kiékeltem. Akkor már a menyasszonyom egy másik
