Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Solymár Imre: Nemzetiségi elkülönülés és együttélés Tolna-baranya mezőgazdasági szövetkezeteiben
34 Új Dunatáj 1996. december mindössze 61 tsz és 35 tszcs érte meg 1957-et. Ebben is kimutatható a nemzetiségi érdek. Kisdorogon például a forradalom napjaiban a sváb téeszben lévő néhány székely szét akarta vinni a vagyont. Amikor a németek nem hagyták, előbb az egyik sváb gazda csűrje, majd a tsz-istálló borult lángba. A közeli Závodon a sváb tszcs-re a szénapajtát gyújtották rá, mert német tagjai nem akarták felosztani a közöst. Ezekben a hónapokban az őslakosok és a telepesek ellentéte újult erővel tört a felszínre. Ezért mondja a majosi Szőts-nagyapa íróvá lett unokájának, hogy ő 1956- ban megmondta a népnek: „Emberek! Mü most ne azt nézzük, hogy ki melyen pártból jött! Nekünk egybe kell tartani! Minden becsületes magyar embernek essze kell fogni, s nem kivájni a másik szemit, mer’ az sváb vagy orosházi kommonista.” A sváb téeszek közül nem egy túlélte 1956-ot. Volt amelyik csak formálisan szűnt meg, majd hivatalosan újjáalakulva működött tovább. A magángazdálkodást folytatók és a közösből ekkor kiszakadok, visszatérők a következő nagy szövetkezetesítési hullám szenvedő alanyai lettek. Mészáros Sándor író nagyapja mondja Majosról: „...Ötvenhat után egy kicsit esszeszedtük magunkot, újból a semmiről kellett kezdeni, újból reánk erőszakolták a téeszcsét. Bémentem, ha má’ muszáj vót...” Az 1950-es évek elején szektásságnak minősült a nemzetiségek szerinti gazdasági elkülönülés. 1957-től a pártpropaganda tudomásul vette a létező valóságot, hogy ti. egyes „sváb hátterű” téeszek stabilan működnek, miközben a nép zömét még csak most próbálják beszervezni. Propaganda kiadványokban sváb és felvidéki nevek jelennek meg, téesz tagoké, akik megtalálták számításukat. Most már le merik írni hogy „...a nagyüzemi gazdaságban látja a jövőt a bátaszéki, dombóvári és sárszentlörinci paraszt. Erre tesz esküt a Tolnában otthont talált békési kubikus. Ezt az utat próbálgatja az itt letelepült felvidéki paraszt és a bukovinai székely is. És eljön az idő nemsokára, mikor erre az útra fog lépni megyénk egész parasztsága.” Sőt, a KSH első és utolsó elemzésében, melyben a Tolna megyében letelepített bukovinai magyarok helyzetét elemezte, Némethjózsef megállapítja: „Felsőnánán és Závodon egy-egy termelőszövetkezet alakult bukovinaiakból. A termelőszövetkezetekben csak elvétve fordul elő keveredés: bukovinai származású nem lép be máshová, s az egyéb lakosságból se lépnek be az ő termelőszövetkezetük.” 1959 táján - jegyzi meg - e tekintetben új helyzet állt elő. Ekkortájt készül az a gazdaságföldrajzi elemzés is, mely a paksi járás mezőgazdaságát vizsgálja. Az egyes falvak szektorális megoszlását jelentősen befolyásolja - állapítja meg - hogy volt-e ott a német nemzetiség kitelepítésével járó lakosságcsere, s azt követően milyen lett a „demokratikus földbirtokreformmal megerősödött paraszti birtokarány.” Ahol a svábságot megtörték, a közeli állami gazdaság könynyűszerrel jutott jelentős földterületekhez a tagosítással, mindemellett a szövetkezeti gazdálkodás területaránya is a többinél jóval magasabb lett.
