Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 4. szám - Tilkovszky Loránt: A magyarországi németek szerepe a második világháborúban és ami utána következett

28 Új Dunatáj 1996. december másulvétellel, hozzájárult az elkülönülő szervezkedésekhez, mert szándékában állt az azokban résztvevőknek családostól kitelepítése az országból a háború után. (Az SS-önkénteseket azonnal megfosztotta állampolgárságuktól.) Birtokában volt ugyanis Hitler még 1939 őszén tett, azóta többször megerősített ígéretének, hogy a magyarországi németségre is kiterjeszti „népességtagosítási” tervét (deutschvöl­kische Flurbereinigung), s a hódított lengyel területek elnémetesítésére az ún. Warthegau-ba áttelepíti a német identitásához ragaszkodó részt: ezzel tehermente­síti a német birodalom viszonyát Magyarországhoz a nemzetiségi feszültségektől, problémáktól, az asszimiláns maradékot pedig sorsára hagyja. Már azt megelőző­en, hogy Magyarország belépett - német szövetségben - a második világháborúba, az 1941 februári népszámlálás módot adott annak felmérésére, hogy kik kerülhetné­nek majd fel - az egyezmény megkötésekor - a kitelepítendők listájára: azok a né­met anyanyelvűek közül, akik nemzetiségileg is németnek vallják magukat, s ezzel - a magyar kormány véleménye szerint - önként Németország mellett foglalnak ál­lást, annak javára optálnak. Ez a sajátos értelmezés egyértelmű volt azzal, hogy az ilyenek megtagadják ily módon a magyar nemzethez tartozást, hazaárulást követ­nek el, - eltávolítandók! Ettől az időponttól fogva nemcsak a kormány, hanem a politikai pártok, még az olyanok is, mint a Független Kisgazdapárt és a Szociálde­mokrata Párt, ehhez tartják magukat. Ez utóbbi 1942. évi kongresszusán Peyer Ká­roly is kimondja már, hogy a magyarországi német kérdés - vagonkérdés! Ennek is­meretében érthető, hogy a háború után kommunista oldalról svábmentéssel vádolt említett két párt is csak azok mellett állt ki, akik magukat 1941-ben magyar nemzeti­ségűnek vallották; a német nemzetiséget vallók kitelepítéséhez maguk is hozzájá­rultak. A háború éveiben a magyar kormány még számolt kártalanítási kötelezett­séggel a kitelepítendők ittmaradó javaiért, de úgy vélekedett, hogy Németország­nak Magyarországgal szemben felhalmozódott nagy adósságával ez különösebb nehézség nélkül kompenzálható lesz. A háború után már szó sem volt kárpótlás­ról. Horthy-Magyarország együtt bukott el Hitler-Németországgal a második vi­lágháborúban. Hátborzongató, hogy Hitler és Horthy kitelepítési terve mégsem került oda, ahová való lett volna: a történelem szemétdombjára, - hanem egy ma­gát népi demokráciának nevező rendszer vállalkozott végrehajtására, kárpótlás nélküli kényszerkitelepítés formájában, arra hivatkozva, hogy a német népcsopor­tokkal űzött hitleri politikát saját eszközei alkalmazásával torolja meg. A háború utáni nemzetközi helyzetben és a hazai politikai viszonyok közt a hűségről és hűt­lenségről még az 1941. évi népszámlálással kapcsolatban kialakított álláspont kísér­tett abban, hogy kiket próbáltak mentesíteni - a magyar nemzetiséget vallott né­meteket - a Szovjetúnióba való hurcolás, majd a Németországba kitelepítés alól, s viszont a magyar kormány az ismét trianoni méretekre szűkülő ország területéről

Next

/
Thumbnails
Contents