Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 4. szám - „Íme, hát megleltem hazámat"... (József Attila, a kutatás problémáiról)

Íme, hát megleltem hazámat”... 17 egy baloldali szocialista szeminárium hallgatósága előtt marxista gondolkodóként akart bemutatkozni. Pauler Ákos, Arisztotelész, Benedetto Croce alapján kialakí­tott eszmerendszerébe gyorsan beleillesztett némi hegeli dialektikát, marxi materi­alizmust és egy-két vulgárszociológiai tézist. Hegeli-marxi erudicióra eztán villám­gyorsan szert tett, különösen kiváló felfogóképességének köszönhetően hamar el­mélyült az új orientációjával járó bölcseleti, ideológiai, szociológiai tanokban, de az Irodalom és szocializmus megírásakor még nem ez volt a helyzet. Egy hibrid írás keletkezett így, amelynek igazán érdekes és tartalmas megállapításai még nem a materialista dialektikából, hanem a pauleri tiszta logikából, valamint bizonyos ne­­oarisztoteliánus tételekből fakadnak. József Attila gondolkodói habitusának megértése érdekében arról is le kellene szoknunk, hogy felfogását mindenáron a filozófia klasszikusaival hozzuk össze­függésbe. Ha filozófiai ösztönzéseit, párhuzamait fel akarja tárni a kutatás, akkor nemigen adja alább Hegelnél, Marxnál, Heideggernél. És közben nem vesszük ész­re, hogy koncepciójának bizonyos alapvető elemei például egy Varga Béla nevű szerzőtől származnak, aki Erdélyben unitárius püspök volt, s filozófiai tanulmá­nyokat is publikált. Ha felismertük, hogy ilyen alapvető kérdésekben téves irány­ban kereskedtünk, akkor ne siessünk József Attila értekező prózáját minősíteni. Szigeti Lajos Sándor Néhány gondolatot, inkább csak utalásszerűén. Én azt hiszem, hogy a József Atti­­la-i esszék, illetve tanulmányok rendelkeznek olyan tanulságokkal, amelyek költé­szettörténeti szempontból legalábbis fontosak. Hadd utaljak csak a világhiány fo­galmának bevezetésére, amelyet József Attila nemcsak metaforikusán használt. Ha csak metaforikusán használta volna, már akkor is ez egy óriási dolog, ami elvezet a Pililiszky János-i világvesztés fogalmáig. Egyáltalán a vers születéséről, a vers te­remtéséről, teremtődéséről nyilatkozó József Attila fontos költészettörténeti szempontból. A másik, hogy poéta doctus-e, ha igen, meddig? Azt hiszem, ez meg­int egy hosszabb beszélgetés témája lehetne. Az bizonyos, hogy nem sokkal a halá­la előtt, a Szép Szó 1937 júliusi-augusztusi számában olvashatók azok a verstani ta­nulmányai, amelyek a feltehetően éppen készülő félben lévő könyvformátumú, könyvnagyságú verstanának voltak részei, s ebből születhetett volna meg a versta­na. (Hogy nem születhetett meg, ennek több oka volt, nem egyszerűen csupán ha­lála.) Ezekben a verstani tanulmányokban pl. a szimultán ritmusról értekezik, még­pedig szinte Babitscsal egyidőben. És ez lett volna az a téma, amit meg is beszéltek Sík Sándorral, aki vállalta volna, hogy doktoráltatja Szegeden József Attilát. A jambikus versről van szó ezekben a tanulmányokban. A magyar versgyakorlatban nem hiszem egyébként, hogy túl sok költőt találnánk, aki úgy tudott chorijambus­­ban írni, hogy nem vált unalmassá. Talán csak Aranyjános. De nemcsak a verselési

Next

/
Thumbnails
Contents