Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 1. szám - Ágh László: Megbocsátható-e a bűn?

28

Új Dunatáj 1996. április

legrejtélyesebb mondatainak, de valamiféle válasz mégis konstruálható hozzá. Egyrészt a részvét összefüggeni látszik a megbocsátással, a tárgyalás pedig a büntetéssel és bűnhődéssel. Az egykori birtokper vitatott kérdése a szolgalmi út, amely azóta elenyészett, ahogy annyi más. Tárgyalásra nem került sor, az egész ügyet eltemette a megbocsátó feledés. Csak néhány aktacsomó maradt utána.

Hasonló a helyzet a Porszki-ügy az egész regényen végigvonuló motívumával is. Mindig jelen van az első oldaltól kezdve [„...Porszki úr temetését.” (5)], ahol még csak mintegy megemlítődik, de aztán központi szerepet kap, titok lengi körül. „A Porszki-aktának hetek óta nyoma veszett.(...) Ez a per felmentéssel végződött - bár az írnoknak is megvolt a maga története hozzá. (...) ...Böröcz polgármestert agyonlőtték. Porszki lőtte agyon; sosem lehetett rábizonyítani, csak tudták.” (15) A gyilkosság, mint az egyik legnagyobb bűn és a felejtés, mint valami különös, morbid megbocsátás rejlik ebben momentumban, azzal együtt, hogy az erkölcsi értékítélet sem hiányozhat. „Az írnok mindig émelygést kapott ettől a történettől. És sosem tudta megállni, hogy ki ne köpjön utána.” (16) A Porszki-akta hetek múlva előkerül (26), s benne egy függelék, amely új kontextusokat vet fel, a fentebb már említett magasabb síkját a bűnnek. Porszki tettét már elég nehéz megbocsátani. Felmentik ugyan, de csak bizonyíték hiányában, s bár csak hetvenkilenc éves korában hal meg, de a temetésére érkező öreg hölgy újabb titkokat tár fel róla és a meggyilkolt polgármesterről. (44) Úgy tűnik, erre az ügyre nehéz lenne pontot tenni. A gyilkosság, a bűn, a különböző ügyek egy végig érzékelhető feszültséget szítanak, melynek gyújtópontja a Porszki-akta. Feltehető a kérdés, hogy a különböző ügyek, perek aktái között nem lapul-e az írnok saját perének aktája, mely pert már azelőtt elvesztette, hogy „kitűzték volna tárgyalásra”?

Érdemes figyelmet szentelnünk a madarak motívumának. Az Állatok búcsúja című kép szereplői, akik a föld négylábú állataitól búcsúznak, a repülést, a vágyakat jelképezik. Amikor nincsenek jelen, akkor is jelen vannak, „...a piactér galambjai pontosan akkor repültek ki a látótérből, vagy akkor készültek berepülni...” (14) Ők érzik csak a „biztos közeget”, övék az „egyedül teljes mozdulatlanság”, egy másik világ követei. A madarak és az állatok ellentéte tehát a képről átvihető a valóságra is. A madarak „tiszták”, bűntelenek, ellentétben a négylábúakkal, vagy kétlábúakkal. Nem véletlenül a csapzott lovakhoz hasonlít az írnok a „bűn” elkövetése után.

Fontos motívum a hó, amely a több szempontból is kulcsfejezetnek vélhető 14. fejezet38 első mondatában tűnik fel először. „Decemberre járt, aznap lehetett először érezni a hószagot.” (52) Rárakódik mindenre, mint a „meggyóntatott guanó” (53), a cipőkre „térképeket” rajzol (55), rögzíti az állapotokat, az időt, s befagyasztja a tetteket. Hozzátartozik a karácsonyhoz és a verandához, amely védett, meleg kuckóként ékelődik be a hótól roskadozó kertbe, s ahol az ünnepi reggelihez teríte-38 vö. a szöveg képiségéről és az idő hermeneutikájáról írott fejezetekkel.